Fejezet: hetvenöt

Sziasztok!
Remélem tetszik a blog utolsó kinézete. :)
Maazon is csodálkozom, hogy egyáltalán tudtam venni a fáradságot és felnyitni a laptop tetejét. Hihetetlen rossz eddig az egész hetem, ráadásul ma még 2 km-t is futnunk kellett tesin.
Puszi: Alexa L. Wozde xx

♔

 

   (Macey Cowell)

   Az esti koncert Holmes Chapell főterén volt. Felállítottak egy színpadot. A színpad mögött és bal oldalán petúniák és tulipánok díszlettek, amik nagyon vidámmá tették a nyári tér képét. Meleg hatást keltett ez a kis otthonos tér és nem csak azért, mert tűzött a nap.
   Úgy döntöttünk Gemmával és Anne-nel, hogy mi is valamilyen jó színes ruhát veszünk fel. Egy óráig tartott az, amíg kiválasztottuk a boltban a ruháinkat.
   Én egy eléggé rikítós rózsaszínű ruhát vettem, aminek az anyaga a mellénél meg volt csavarva. Az szoknyája pedig a derekától a combom közepéig omlott le.

   Gemma egy igazán csinos ruhát választott. Egy fehér ujjatlan toppból állt a felső része, mell alól egy fekete szalag választotta el a szoknyától. A ruha egy sárga tulipánszoknyában ér véget, ami szintén combközépig ért.

   S bár próbáltuk rábeszélni Anne-t egy merészebb ruhára, de Ő egy sötét barack színű, pánt nélküli ruhát vett. A derekán volt egy vékony, fekete öv. Combközépnél kicsit hosszabb volt, s külsejét fátyolszerű anyag borította.

   - Gyönyörű vagy – suttogta a fülembe Harry. Hátulról átkarolt, s magához szorított. – Srácok, muszáj fellépnünk? – nézett a többiekre vágyakozóan, s benyúlt a szoknyám alá baloldalon – a többiek jobb oldalt álltak.
   - Harry tudjuk, hogy kanos vagy – kezdte Louis, mire Harry gyilkos pillantással próbálta megölni -, de muszáj.

   A koncert jó volt és láttam egy csomó, ismerős arcot. Kezdve Will-el folytatva a többi Withe Eskimo bandataggal, bezárólag az összes faszfejjel, aki csesztetett általánosban és a gimnázium első két évében.
   A banda megint nagyon jól alakított, mindenki tombolt és a legjobb az egészben, hogy most kevesebb rajongó lány volt. Inkább csak az ismerősök.

   - Szeretném, ha eljönnél velem a temetőbe Harry – mentem oda hozzá a koncert után. Két év óta… két év óta nem voltam apám sírjánál, mert nem voltam képes azt látni, hogy az ő neve volt kiírva a sírkőre.
   - Persze. Lépjünk le – fogott kézen, majd visszamentünk hozzájuk, ahol átöltöztünk. Felvettem egy fehér toppot, amit beletűrtem egy apróvirágos szoknyába. S a szoknyába belefűztem egy fekete övet. Felvettem még egy balettcipőt, s Harryt kézen fogva kimentünk a temetőbe.

   - Ha visszamentünk mit szólnál egy közös zuhanyozáshoz? – karolta át a derekamat Harry.
   - Benne vagyok – nevettem.

   - Brian Andrew Cowell. Élt 1973-től 2010-ig. Testvér, férj, apa és barát. Vigyázz ránk fentről, mit eddig mindennap tettél – olvastam fel, ami a sírkövére volt írva. Eleredtek a könnyeim, s letett a sírjára azt a szál fehér rózsát, amit a temető bejáratánál lévő virágboltból vettem.
   Harry kicsit arrébb állt meg, így beszélni tudtam apával.
   - Apu. Én… nem tudok mit felhozni mentségemnek, amiért két évig nem látogattalak meg. Szeretlek és piszkosul hiányzol. Nem vagy mellettem, hogy irányítsd a lépéseimet és, hogy tilts vagy szidj és megbüntess, mert hidd el… még az is hiányzik, amikor egy hétig elvetted a telefonomat, vagy bezártál a szobámba. De tudod… néhány dologról jó, hogy nem tudsz, mert… csalódnál bennem. Nem tudom milyennek akartál nevelni engem, de remélem olyan lettem, akire büszke lehetsz… odafentről. Kérlek vigyázz ránk – küldtem egy puszit a sír felé, majd kifelé vettük az irányt.
   Hirtelen a telefonom rezgését éreztem a tenyeremben. Mikor némítottam le? Nem tudom, de már vagy húsz nem fogadott hívásom volt anyutól.
   - Igen? – szóltam bele rekedten.
   - Kislányom, azonnal ide kell jönnöd Londonba. Cassie… valami gond van. Senki sem tudja miért, de… elájult, aztán magához tért, majd összegörnyedt és a hasát szorongatta. Nem tudott felállni és levegőt is alig kapott. Ki kellett hívni a mentőket. Patrick halálra van rémülve. Mindenki halálra van rémülve – suttogta feszülten anya. A hangja visszhangzott; talán a kórházban van?
   - Azonnal odamegyek. Amint tudok ott leszek. Én… már ott vagyok – hadartam.
   - Melyikőjük Mrs. Swaiy férje? – kérdezte egy idegen hang. Patrick válaszolt. – A feleségénél komplikáiók léptek fel. Ilyet még nem tapasztaltunk. Négy hónap után… - lecsaptam a telefont. Elmondtam Harrynek, aki eltátott szájjal hallgatott.
   - Azonnal indulunk – mondta, majd hazarohantunk. Írt egy üzenetet Louis-nak, hogy jöjjenek utánunk, ha akarnak, de mi beszálltunk a kocsiba és azonnal Londonba indultunk.

   Nem tudom mennyi ideig kocsikáztunk vagy merre mentünk, mert a sokkután én a könnyektől már semmit sem láttam.