Fejezet: hatvankilenc

Ma nagyon hosszú napom volt és még nem ért véget.
Most értem haza edzésről és még megyek osztálytársam koncertjére este, de ti eszembe jutottatok.
Látom a szavazás alapján nem szeretnétek újdonságot olvasni tőlem. Nem gond... Akkor maradok az E/1-nél. :)
Puszi: Alexa L. Wozde xx

♔

 

   (Macey Cowell)

  Smink nélkül ültem vissza az asztalhoz.
   - Te sírtál? – kérdezi döbbenten Harry.
   - Cassie kisbabája lány lesz és a második neve az enyém. Felicity Macey Cassandra Sway. És egy kicsit meghatott a dolog – suttogtam, majd vállat vontam és fixírozni kezdtem a poharamban lévő vizet.
   - De kis aranyos vagy – karolta át a vállamat, s puszit nyomott a hajamra.

   Vacsora után – tíz órakor – mindenki elvonult a szobájába. Mármint Louis elvonult az én szobámba, én pedig Harryébe.
   Persze mi sem aludtunk.
   - Szerintem ki kellene használnunk a szállodai szoba által nyújtott kényelmet – kacérkodott velem Harry a fürdőszobában. A tükör előtt állt és vizes fürtjeit igazgatta, míg én a bepárásodott zuhanyzó ajtó mögött zuhanyoztam. – Talán a szállodai fürdőszoba által nyújtott funkciókat is ki kellene használnunk.
   - Éppen azt csinálom. Zuhanyozom. Teljes mértékben kihasználom a kis dobozos szállodai samponokat és szappanokat – persze tudom, nem így értette.
   - Azt hiszem nem érted – mondta eltűnődve. Kinyúltam a törülközőmért, majd magam köré csavartam, s kiléptem hozzá.
   - Szerintem nagyon is értem – fontam a karjaimat a nyaka köré, s megcsókoltam. Felemelt és bevitt a szobába.

   Másnap délután indultunk Londonba. Egy hatalmas komppal keltünk át az öblön, majd egy kissé hosszú út vezetett Londonig, ahol a fiúk hazai terepen fognak fellépni a Wembley stadionban. Nálunk fogunk megszállni. Nem lesz egy díszmenet, az biztos.
   - Félek – tördelte az ujjait Harry, ami elég furcsa, mert azt nem szokta. SOHA! – Mi van, ha anyukád nem kedvel engem?
   - Nem érdekel, mert tudod, mit érzek. Tudod, hogy szeretlek, és sohasem hagynálak el. Ez nem a Rómeó és Júlia – nyugtattam, de igazából én is féltem. Mi van, ha kínosan fog viselkedni anyu? Vagy ha ismét veszekednek Joeval? – És amúgy anyuval már találkoztatok – röhögöm el magam.
   - Az nem számít, hogy letépte rólam a tangát – suttogta elvörösödve, mire én jóízűen nevettem tovább.
   - Úgy viselkedsz, mintha nem anyu adott volna kakaót mályvacukorral neked két éve, amikor a bokáig érő víz miatt nem tudtál haza menni. És nem is egyszer voltunk nálunk délutánokon át. Beszélgetve, táncolva.
   - De… most a barátod vagyok.

   Anya a felhajtón állva várt minket. Meg sem vártam, hogy a busz rendesen megálljon, mihelyt lelassított, kicsaptam az ajtót és kiugrottam, majd anyu felé rohantam.
   - Úgy hiányoztál kicsim – ölelgetett meg. Joe ott állt mellette és megölelt. Megölelt. Mi történt ezzel a férfival? Elveszítette a férfiasságát? Lehet anya… Fújj!
   - Anya, Joe szeretném bemutatni nektek a barátomat, Harry-t. Harry ők itt Alison (akit már ismersz) és Joe – mutogattam a három említett között.
   - Örültem, hogy megismerhetlek, fiam – fogott jó emberesen kezet Joe Harry-vel.
   - Jó újra látni Harry – mosolygott rá anya is.
   Mikor bementünk a házba és mindenki bemutatkozott mindenkinek (ami azzal végződött, hogy én is bemutatkoztam anyámnak) Joe félre hívott a konyhába.
   - Figyelj törpe – kezdte, mire vágtam egy fintort. – Az óta a pár perc óta, hogy megjöttetek dolgozom egy monológon. Szeretném, ha nem szakítanál félbe. Rövid leszek. Rájöttem, hogy szeretem anyádat – ez rövid volt. – És rájöttem, hogy téged is… kedvellek – Mik ezek? Érzések? Joe nehogy a végén elbőgd magad ember. – És szeretném, ha jóban lennénk.
   - Joe… felőlem rendben vagy, csak ne bántsd meg anyát, jó?
   - Én sem szeretném – bólogat, majd megöleltem… egy picit. – Mi a véleményed erről a gyűrűről? – nyújtott felém egy dobozt, amiben egy ezüst gyűrű volt, benne egy kisebb kék gyémánttal.