Fejezet: tizenkilenc

Helló!
Akarva-akaratlanul, de feltűnt, hogy igazán bejött nektek az előző fejezet.
Ebben sajnos ehhez hasonlók nincsenek, de kaptok egy meglepetés szemszöget. :D
Puszi: Alexa L. Wozde xx

P.S.: Várom a novelláitokat. xx

♔ 

   (Macey Cowell)

   Álmatlanul forgolódtam a szállodai ágyamban. Akárhányszor kinyitottam a szemem neszt hallottam. Egymás után gyorsan vagy hússzor nyitogattam a szemem, mert meg voltam benne győződve, hogy ha most nem nyitom ki, nem láthatom ki áll az ágyam mellett. Mert persze megrögződésem volt, hogy valaki majd állni fog ott.
  Ilyenkor jutnak persze eszembe azok a történetek, amikre NEM akarok gondolni. Rémtörténeteket, horrorok, históriák. És mindnek az a vége, hogy felkapcsolom a villanyt és nem merek aludni.
   Kopogtatnak.
   - Macey ébren vagy? – engedte be magát Niall. Felkapcsolta a villanyt én pedig gyorsan felültem, majd kinyögtem valami pozitív választ. Lehuppant az ágyam szélére és beszélni kezdett.
   - Tudod, van az a lány, akiről meséltem – kezdett bele, mire nagyot sóhajtottam. Mi másért keresne? – Most láttam, hogy kapcsolatban van egy totálisan kigyúrt sráccal.
   - Sajnálom Niall – tettem a vállára a kezemet.
   - Szerinted végleg vége annak a reményemnek is, hogy egyszer majd… - csuklott el a hangja. Ugye most nem előttem akar sírni? Jajj, ne nenenenenenenene… Nem tudok vigasztalni… Kérlek ne sírj.
   - A remény hal meg utoljára – löktem a bölcsességeimet. A következő az lett volna, hogy „ha az élet citromot ad, csinálj limonádét” meg a „kutyából nem lesz füstölt kolbász” vagy mi a szösz. – És… ööö… figyelj, szerintem írj rá, beszélgessetek úgy, mintha még minden ugyanolyan lenne. Még mindig szomszédok lennétek. Sőt… kamerázzatok. Énekelhetnél neki. Írhatnánk egy számot. Segítek. Fiatal az éjszaka.
   - Te dalokat írsz? – nézett rám kikerekedett szemekkel. Kösz bazdmeg.
   - Megesik – vontam meg a vállamat, majd átzavartam a szobájába a gitárjáért én pedig elővettem a füzetemet a táskámból.

   (Niall Horan)

   - Nialler – kiáltott fel Cathnis a kamerában. – Merre vagytok most?
   - Ez az utolsó napunk Párizsban – vigyorogtam úgy, mint egy idióta. – Utána Bordóba megyünk – köszörültem meg a torkom.
   - Elmondod a beosztásotokat? – csillant fel a szeme. – Közben nézem a Google térképen.
   - Egy pillanat – kezdtem el tapicskolni a telefonomat, majd megkeresetem azt a jegyzetet. – Akkor holnap Bordó. Aztán Bilbao, Madrid, Barcelona, Marseille, Milánó, Róma, Velence és… idáig tudom. A többit Liam minden bizonnyal leírta – vakargattam meg a tarkómat.
   - Milyen jó nektek, hogy csak úgy beutazzátok egész Európát –sóhajtott fel.
   - Na azért nem csak úgy – nevettem, majd ujjaimmal dobolni kezdtem az ölembe fektetett gitáromon.
   A laptopom billentyűzetén ott hevert a szöveg, amit Macey írt a dallamra, amit én játszottam. Még tegnap éjjel írtuk (írta) meg ezt a dalt és teljes mértékben tökéletes lett.
   - Szeretnék neked énekelni valamit – mondta és a nyakamba vettem a gitáromat. El sem hiszem, hogy valójában ezt csinálom.
   - Komolyan? Na hadd halljam! – jelentette ki boldogan.
   Lássuk a medvét.
   - Mi a címe? – érdeklődött.
   - The Reason – hajtottam le a fejemet és mereven a szöveget bámultam.

I'm not a perfect person
There's many thing I wish I didn't do
But I continue learning
I never meant to do those things to you
And so I have to say before I go
That I just want you to know

I've found a reason for me
To change who I used to be
A reason to start over new
And the reason is you

Fejezet: tizennyolc

Bocsánat, hogy ilyen késői órákban hozom, de teljesen kiment a fejemből, pedig nekem ez az egyik személyes kedvenc fejezetem.
Van benne minden, amire nektek szükségetek van és remélem, hogy az óra ellenére ti elolvassátok esetleg már most is. ^^
És bejelenteném, hogy a novella versenyre való jelentkezést lezárom. :D Vasárnap éjfélig küldhetitek el a műveiteket.
Puszi: Alexa L. Wozde xx

♔ 

   (Macey Cowell)

   Az ezt követő napok nyitott szemű alvással teltek. A fiúk és Simon interjúról-interjúra cibáltak engem. Mindenhol ugyanazokat a kérdéseket és válaszokat kellett hallgatnom a színfalak mögül. A mostani interjú alatt tulajdonképpen már állni sem volt erőm. Nem voltam túlságosan kicsípve; egy tört fehér színű vászonkabátot, egy fekete harisnyát és egy fekete magas sarkút viseltem.

   - Bírd ki, mindjárt vége – suttogta nekem Simon.
   És ekkor ismét hallottam, hogy a műsorvezető beszél.
   - Akkor tulajdonképpen ki is ez a lány, aki veletek van a turné alatt?
   - Simon unokahúga – felelte Liam.
   - Egyéb piszkos részlet? – furakodott a riporter vagy műsorvezető, vagy mit tudom én ki… - Került már valamelyikőtök közelebbi kapcsolatba vele? Vagy esetleg meghagytátok ennek a francia fiúnak, akivel elmélyülten csókolóznak a hotelotok előcsarnokába? – úszott egy kép rólam és Renéről a stúdió tévéjére.
   - Mindjárt rosszul leszek – fordultam meg és kimentem az épületből.
   Hideg szél fújt kint ahhoz képest, hogy már majdnem június vége volt. Összefontam a mellkasom előtt a karjaimat, majd elindultam a Hotel Ritz Paris felé. Mármint – amerre gondoltam, hogy van.

   Már csak a holnapi napom fog abból állni, hogy egy jótékonysági koncertre menjek el és egy dedikálásra, utána indulunk Bordóba. Fáradtan léptem ki a fürdőszobámból. Fekete-fehér mintás pólót, kötött, gombos, barna és fehér pöttyös pulcsit és egy fekete cicanadrágot viseltem.

   Örültem, hogy nem kell közösködnöm senkivel a szobán.
   - Macey, ha bent vagy most azonnal beengedsz, különben nem tudom, mit csinálok – dörömbölt az ajtómon Harry.
   - Dühös vagy? – kérdeztem.
   - Igen.
   - Ki akarod rajtam tölteni a dühödet?
   - Valószínűleg.
   - Akkor nem jössz be – dalolásztam, majd leültem az ajtóval szembe a földre.
   - Komolyan mondom, engedj be – morogta tovább dühösen, miközben már rugdosta azt a szegény ajtót.
   - De bántani fogsz – sivítottam kislányos hangon.
   - Dehogy bántalak. Engedj már be! – kiáltott rám, mármint az ajtóra. Odasiettem és kinyitottam neki az ajtót. Még be sem lépett, de már ajkait az enyémekre illesztette. Lábával berúgta az ajtót, de nem szakította meg a csókunkat.
   - Tudod mennyire megijedtem, amikor Simon közölte velünk az interjú után, hogy eltűntél? – suttogta – gyakorlatilag – a számba.
   - Nem, mennyire? – kérdeztem vissza kábultam.
   - Ennyire – mondta, majd ismét megcsókolt. Átölelte a derekamat, míg én a vállába kapaszkodtam. – El sem hiszem, hogy annyi idő barátság alatt bírtam e nélkül létezni – mosolygott és ismét megcsókolt. Óvatosan ellépkedtem az ajtóig, majd kinyitottam azt és Harry-t a folyosóra löktem és kizártam a szobámból. Rossz mosoly bujkált a szám sarkában, miközben lecsúsztam az ajtóm mentén. Hallottam, hogy Harry is ugyanezt tette az ajtóm másik felén.

   - Menj és kérdezd meg Harry-től is, hogy mit akar vacsorára rákot vagy csibemájat – utasított Simon, miközben az ágyán döglődtem.
   - Igenis kapitány – ugrottam fel szalutálva, majd lassú léptekkel mentem a 255-ös szoba felé. - llusionnever changed – énekeltem Harry szobája felé menet -, into something real – mikor odaértem finoman kopogtam -, I'm wide awake, and I can see the perfect sky is torn – de Harry nem nyitott ajtót, így még egyszer kopogtam.- You're a little late – mivel erre sem nyitotta ki, így benyitottam -, I'm already to… - és olyat láttam, amit nem kellett volna.
   Harry meztelenül mászkált a szobájában - szerintem bizton állíthatom, hogy lambadázott -, nem igazán zavartatta magát, de amikor meglátott engem lábujjtól fülig elvörösödött. Elfordítottam a fejemet jobb oldalra, hogy semmit se lássak – de ugyebár már késő volt.
   - Fel… felvennél valamit magadra?
   - Már van rajtam egy törülköző – mondta. Ránéztem és most már semmi nyoma nem volt a kezdetleges zavartságnak. Hatalmas, orbitálisan hatalmas vigyor ült az arcán.
   - Simon akarja tudni, hogy rákot, vagy birka… izé… csirkemájat akarsz vacsorára – mondtam immáron felé fordulva.
   - Rákot – vigyorgott és nem hiszem, hogy a rákot találta ennyire viccesnek. Közvetlenül elém lépett és mutatóujjával felemelte az államat. Féloldalasan elmosolyodott, majd megcsókolt. Egész testével nekem simult, míg én az ajtónak simultam. És igyekeztem elfelejteni, hogy csak egy szál törülköző választ el minket.

 

Fejezet: tizenhét

Hellóóó!
A mai napom fenomenális volt! Ha nem számítana kalózkodásnak feltölteném nektek az egyik órán felvett párbeszédet, ami az osztálytársaim között zajlott. Annyi ihletet kaptam ma, hogy úristen! Még mindig nevetek... :')
Holnap lejár a jelentkezési határidő, valamint hét végén a beküldési határidő. Öt novellát kaptam a tizenegyből. :)
Puszi: Alexa L. Wozde xx

♔

   (Macey Cowell)

   René nagyon kedves fiú, de nem igazán veszi észre azokat a bizonyos jeleket. Amikor megfogta a kezem még rendben volt. Még az is rendben volt, amikor átkarolta a vállamat. Még is, amikor a derekamat karolta át az egyik karjával. Az már furcsább volt, amikor adott a hajamra egy puszit, az még furcsább, amikor a homlokomra. Az arcra puszi után már kezdtem bepánikolni egy kicsit.
   Én egyszer sem néztem rá úgy, mintha járni akarnék vele. Még úgysem, hogy meg akarnám csókolni. Én Renében egy klassz srácot láttam, akivel jó volt beszélgetni annak ellenére, hogy nem ismertem.

   ~Egy órával korábban~

   - Mondtam már mennyire tökéletesen nézel ki? – kérdezte ezredszerre René.
   - Csak párszor – sóhajtottam, mivel egy idő után (fél óra után) elég unalmas percenként azt hallgatni milyen tökéletesen nézek ki. – És amúgy sem vagyok tökéletes.
   - Nekem te tökéletes vagy – mosolyodott el és megfogta a kezemet.
   Leültünk az Eiffel-torony elé a fűbe. Bár én igyekeztem minél messzebb kerülni tőle, de ő közvetlenül mellém ült le. Átkarolta a vállamat.
   - Ugye milyen gyönyörűek a csillagok? Tökéletesek – suttogta. Kezével végigsimított a karomon, majd megállapodott a derekamon.
   - Mennem kellene – suttogtam. – Elég későre jár, a bácsikám már aggódik.
   - Ahogy gondolod – állt fel, majd felhúzott engem is a földről. Amikor már mindketten álló helyzetben voltunk adott a hajamra egy puszit, majd kézen fogott és tovább mentünk.

   - Ide járok iskolába – mutatott út közben egy hatalmas épületre. – Művészetet tanulok. Az a nagy álmom, hogy egy óriási galériám legyen, lehetőleg szabadtéren Párizs központjában.
   Aha. És volt ilyen kérdés?
   - Az szuper – mosolyogtam, majd adott a homlokomra egy puszit. Kezdek pánikolni.

      - Itt is vagyunk. Élveztem a mai napot beauté – mondta immáron a hotelünk előtt állva. Megölelt, majd búcsúzóul adott az arcomra egy puszit. Fénysebesen egy köszönés után bementem a hotelba.
   Már a lift hívógombját nyomtam meg, amikor valaki kiabált utánam.
   - Beauté – szólított meg René. Maga felé fordított és megcsókolt. Mondom megcsókolt! Minden lány vágyik egy igazi francia csókra. De nekem tőle nem kell francia csók!
   - René, sajnálom, ha félreértettél valamit, de én nem érzek irántad úgy – toltam el magamtól.
   - Hogy úgy? – nézett rám értetlenül.
   - Semmit sem érzek irántad. És most bocs, de… - és itt elfúlt belőlem az összes adrenalin, ötlet és szó. Egész este hagytam, hogy fogdozzon, puszilgasson és most meg csodálkozom, hogy megcsókolt?
   - Bocs? – kérdezett vissza, majd elkezdett gyorsan és franciául beszélni. Gondolom káromkodott. Annyit ki tudtam venni a mondókájából, hogy chienne azaz ribanc.
   Kösz haver, hogy megosztottad velem a véleményedet.
   Hadonászva megfordult, véletlenül még orrba is vágott, majd kiviharzott a hotelből. Gyors iramban beszálltam a liftbe, majd amint felértem az emeletre bevágódtam a szobámba.
   Szabadon engedve egy-két kósza könnycseppet a „randevús” ruhámban aludtam el. Álmomban egy nagy lapra írtam a mai dátummal: Első napom Párizsban,/kudacba fulladt pánikkal./Volt egy fiú, René,/szája íze, mint a gané./Ölelgetet és puszilt,/a csillagokkal együtt csókolt./Majd lehervasztottam egy szóval,/mire elküldött a jó büdös francba.
   Összességgel ez az eset segített rádöbbenteni, hogy mit hagyhatok ki. Fiatal vagyok és nem akarok nyavalyogni amiatt, hogy nem lehetünk együtt, mert te híres vagy. Szarok rá, hogy híres-e…

 

Fejezet: tizenhat

Halihó!
A tegnapi nap egy kicsit lefárasztott, tehát itt most nem tudok ódákat zengeni meg minden...
Csak annyit, hogy új szereplő tűnik fel benne, akinek az elkövetkező kb. 3-4 fejezetben fontosabb szerepe lesz. Oldalt láthattok róla képet. ^^
Puszi: Alexa L. Wozde xx

♔

   (Macey Cowell)

   Útban Párizsba. El sem hiszem, hogy Párizsban fognak koncertezni a fiúk és egy hetet maradunk ott! Ez egy álom.
   Igaz, ami igaz, amikor komppal átkeltünk a valamilyen – dunsztom sincs milyen – tengeren kicsit elfogott a Titanic hangulat, így arra a napra bezárkóztam a szobánkba. No, meg a tengeri betegség… Hogy nekem miért van mindig mindenféle bajom?
   - Gyógyszer? – lépett mellém Simon, mire felmutattam neki az immáron üres levelet.
   - Bevéve.

   - Bonjour beauté – ott álltunk Párizs utcáin, amikor ez a fiú leszólított. Éppen az Eiffel-tornyot csodáltuk, amikor odaszólt nekünk (nekem?) a festővászna mögül. - Vous n'êtes pas d'ici ou /Te nem idevalósi vagy/.
   - Vous demandez ou dire /Kérdezed vagy mondod/ ? – kérdeztem vissza. négy évig tanultam franciául, de elég sok nehézséget okoz nekem a nyelv.
   - Je vous entends. Accent anglais est /Hallom. Angol akcentusod van/ - mosolygott a rejtélyes, francia idegen. Felállt és levette a barettjét.
   - Parlez-vous anglais /Beszélsz angolul/ ? – ragadtam meg az első kiskaput. Bármit csak ne keljen franciául bájolognom.
   - Un peu /Egy kicsit/ - rántotta meg a vállát. Fellélegeztem, majd angolul kezdtem volna folytatni, ha tudtam volna miről.
   - Mit nem tudotok hol van ? – hajoltam oda bácsikámhoz.
   - A Paris Lerux Aréna.
   - Nem tudod, hogy merre találjuk a Paris Lerux Arénát ? – kérdeztem az idegen francia fiútól, akinek még a nevét sem tudtam. – Ööö...
   - René vagyok – hajolt meg előttem egy picit, majd a kezemet kezei közé véve, apró csókot nyomott rá. – René Le Pfranc.
   - Örülök – mosolyogtam rá pironkodva. – Macey vagyok. Macey Cowell.

     (Harry Styles)

     Amikor Macey-t leszólította az a francia cicafiú azt hittem agyvérzést kapok. Értettem mit beszélgetnek, mert folyékonyan beszélek franciául, de legszívesebben kitéptem volna a nyelvét annak a cicafiúnak.
   Főleg, amikor kezet csókolt neki. Visszafolytott levegővel figyeltem, ahogy aza Rőnné nyalogatja Macey kezét. Vagy most nekiugrok vagy felrúgom az Eiffel-tornyot.
   - Ők itt… - fordult felénk Macey, de nyálas természetű csigazabálókám a vállára teszi a kezét és végig simít a karján.
   - Tudom kik ők, beauté – mondta lágyan. De lehánynám. – Gyertek utánam.

   - Ez lenne itt a Lerux – állt meg egy óriási csarnok előtt. – Nekem ide nincs bejárhatóságom, úgyhogy viszlát. Remélem, még találkozunk beauté.
   - Én is – mosolygott vissza Macey.

   (Macey Cowell)

   A koncertre egy testhez simuló fehér ruhát vettem fel, amin lilás pici virágok voltak, a háta pedig mély kivágású volt. 

 
   A koncert ugyanabban a mederben folyt végig, semmi új nem történt.
   A helyben lévő dedikálás után fáradtan igyekeztünk vissza a szállodába, ám amint kitettük a lábunkat az arénából egy ismerős hang ütötte meg a fülemet.
   - Bonjour à nouveau beauté /Helló ismét gyönyörűség/ - mondta René. Hanyagul az épület falának dőlt; sötétvörös barettet, fekete öltönyt, fehér inget, farmert és sportcipőt viselt.
   - René – köszöntöttem vidáman. – Te meg mit keresel itt? – Átverekedtem magam a tömegen, majd odaléptem elé; ő kezet csókolt nekem.
   - Szeretnélek elhívni egy… izé… sétálni – mondta zavartan, de egy bizonyos mosoly még mindig az arcán bujkált. Olyan aranyosan mondta ki a szavakat francia akcentussal.
   - Felőlem rendben van – mosolyogtam -, de előtte (ha nem bánnád) átöltöznék valami… kevésbé kihívóba.
   - Rendben. Itt megvárlak – mosolygott
   A többiek után siettem, majd felmentünk a szobáinkban. A Hotel Ritz Paris-ban szálltunk meg és mindenkinek külön szobája volt.
   Felvettem egy zöldes-barna pólót, egy fekete nadrágot és egy lapos talpú világosbarna balerinacipőt, de tekintve arra, hogy már majdnem teljesen sötét van és hideg, magamra kaptam egy barna bőrdzsekit is.

Fejezet: tizenöt

Helló!
Jelentem mostantól kéthetente szombatonként teszek fel új kinézetet, ezt szavazta meg a közönség. :3
Illetve kiírtam még egy szavazást, a régi eredménye az volt, hogy akarjátok olvasni a novellákat. A verseny lezárása után kiteszem az összeset a belső blogomra: http://iixel.blogspot.com/
Puszi: Alexa L. Wozde xx
P.S.:  Az ebben a fejezetben szereplő e-mail címek nem valósak. ^^

♔

   (Macey Cowell)

   Még nem volt ilyen álmom. Olyan, amiben visszamegyek az időben. Ezekre a pillanatokra sokszor visszagondolok, de álomképként még sohasem láttam őket. Mégis jólesett, hogy egyszer mélyen tudat alól jönnek.

   - Takarítást kérek a kassza mögé – poénkodott velem Harry, mire belebokszoltam egyet a vállába.
   - Nagyon vicces kedvedben vagy ma – kaptam fel a felmosórongyot a sarokból, majd feltöröltem a Harry által kiöntött löttyöt a padlóról. Egy hónapja kezdtünk barátkozni, és körül belül két hete dolgozunk ebben a pékségben.
   - Megosztjuk a munkát vagy nem? Én vonzom a vendégeket, te meg csinálod a többit – vigyorgott rám millió wattos mosolyával.
   - Harry megoszt, de nem sikerül uralkodnia, mert elég szarul csinálja – kuncogtam fel.
   - Ne bántsd azt, aki idősebb nálad – mutatta fel a mutatóujját, majd felém bökött.
   - Hat hónappal – vetettem rá egy lapos pillantást.
   - Az egy fél év! – mutogatott tárgyilagosan.
   - Te meg ebben az estben ne feleselj azzal, aki táncolni tanít.
   - Bocsánat mama.
   - Édes kisfiam te napról napra hülyébb leszel – vágtam hozzá a rongyot, mire a képembe dobott egy marék lisztet.
   - Jó napot! – lépett be az testnevelés tanárnőnk a pékségbe. Azonnal haptákba vágtuk magunkat, majd a tanárnő ujját az állára téve válogatott az üveg mögött lévő szebbnél-szebb péksütemények közül.
   - Szép jó napot, Mrs. Cortney – jó pofizott Harry. – Szabad megjegyeznem, hogy nagyon csinos ma?
   - Nem, de szép próbálkozás volt Styles – vágta vissza vicsorogva Debella Dia – csúfnév -, mire lerogytam a pult mögé és csendesen fuldokoltam a röhögéstől. 

   Az álmaimban az volt érdekes még, hogy nem ugyanabból az időből valók. Itt nem századok közti ugrálást értettem, hanem napok, hetek vagy hónapok.

   - Tényleg nagyon jó hangod van Harry – tapsoltam meg random táncpartneremet.
   - Köszönöm, nagyon köszönöm – vetődött le mellém a babzsák fotelbe. A garázsunkban voltunk, mivel apa dolgozott, így a kocsit elvitte a garázs üres volt és táncolásra alkalmas.
   - Nem gondolkodtál azon, hogy elindulsz valamilyen tévés műsorban? – néztem fel rá, pontosabban bele azokba a szép zöld szemeibe.
   - Jersey Shore? De őszintén szólva megfordult a fejemben, de nem hinném, hogy…
   - Fogd be! – kiabáltam és megütöttem egy az épp kezembe akadó pokróccal. – Tehetségkutatóra gondoltam.
   - Gondoltam rá, de nem hinném, hogy elég jó lennék hozzá – húzta el a száját.

   Címzett: x_factor10@factor.uk
   Feladó: maceyc@yahoo.com
   Téma: nevezés

   Üdv!
   Szeretném benevezni egy barátomat a 2010-es X-Factorba. A neve Harry Edward Styles, tizenhat éves és csodálatos hangja van.
   Telefonszáma: ...
   Kérem ne említsék meg a nevemet, amikor felhívják!

   (Harry Styles)

   Fáradtan dőltem bele az ágyamba és azonnal elraboltak az álmok. Mint máskor is most is azzal a pillanattal álmodtam, ami megváltoztatta az életemet.

   - Halló? – szóltam bele bizonytalanul a telefonomba az Ismeretlen szám láttán.
   - Üdv. Harry Edward Styles-szal beszélek? – kérdezte egy férfi.
   - Igen, miben segíthetek? – Csak fő az illedelmesség, még akkor is, ha öblítőt vagy építési telket akarnak eladni.
   - A brit X-Factor válogatójával kapcsolatban keressük magát, pontosabban a dátummal kapcsolatban. Augusztus hatodikától kilencedikéig lehet jönni a londoni Lake Arénába.
   - Mi? De én… Ki? – dadogtam. Sokkot kaptam. Hirtelen nem tudtam hol vagyok.
   - Reméljük még viszont látjuk. Viszont hallásra!