Fejezet: huszonegy

Helló-belló!
1. Hivatalosan lezárult a novella verseny, amire a tizenegy jelentkezőből tíz művet kaptam meg.
2. Az eredményhirdetés holnap délután érkezik.
3. A két különdíjas az oklevél mellett szerepelni is fog egy pár fejezetemben. :D
Puszi: Alexa L. Wozde xx

♔

   (Macey Cowell)

   Buli van! Na azért nem akkora buli, mert mindjárt elalszok itt. Egy egyszerű kis ruhát viseltem. A felső része egy fehér, feszülős topp volt, amit betűrtem egy gumis derekú, virágmintás szoknyába, illetve egy fehér magas sarkú.

   Ha belegondolok… tök kevés bőröndöt, de rengeteg ruhát hoztam. Lehet anya bevetett valamilyen zsugorító vagy táskamélyítő bűbájt, de szinte több ruha és cipő volt itt nálam, mint amennyim alapjáraton van.
   Az a helyzet, hogy ez a felejthetetlen és vad parti – se – már vagy két órája tart és én már két órája ülök egyedül egy széken valahol az oldalvonalnál és nézem a dagadt pacákokat, meg a gyémánt ékszert viselő botoxos nőiket.
   A fiúk valahol mulatnak, mert, ahogy látom Niall már a húszadik pohár piát viszi valahova. Felálltam és odabattyogtam a bárpulthoz, ahonnan – nem nézve mit tartalmaz – lekértem az első koktélt.
   A rendelésem – mint kiderült – valami Bacardi koktél volt. Enyhén rikító pink színe volt.

   Megfogtam a poharamat, majd kimentem az erkélyre. Már javában sötét volt, de fülledt meleg is. Most jön az a rész, amikor hülyének néznek engem, de elkezdett rezegni a mellkasom. Már-már azt hittem infarktusban kimúlok, de aztán rájöttem, hogy csak a melltartómba csempészett telefonom az.
   - Oui? – szóltam bele. Hű de menő vagyok, hogy franciául veszem fel a telefont.
   - Bocsánat – röhögcsélt egy lány. Jé, ez Cassandra. – Disznótelepet hívtam?
   - Részeg vagy édes kicsi szívem? – mosolyogtam barátnőm vihogásán. Már nagyon hiányzott – nem a vihogás, hanem ő maga.
   - Ja, hogy te vagy az Macey? – nevetett. A háttérből üvöltések és zene hallatszott. – Németországban vagy, mi?
   - Úgy vettem fel a telefont, hogy oui, akkor szerinted hol vagyok? – nevettem. Messze ma ez a – Liam beszólását mellőzve – legviccesebb dolog, amit mondtak nekem.
   - Azt hittem az újí németül azt jelenti, hogy Macey vagyok, mondjad Cassey – mondta komolyan. Jézusom, még tetőzi a hülyeségeket.
   - Ki nevezett el Casey-nek?
   - Ki nem találnád… ÉN! – visított fel, mint egy anyakoca.
   - Amúgy Franciaországban vagyok – mondtam.
   - Szuper – kiáltotta hosszan elnyújtva a magánhangzókat. – Figyelj, nekem most mennem kell, mert Michael már a fülemet rágcsálja. Csórikám nagyon kanos.
   - Jól van, hagyjál csak itt nyugodtan, csináljatok gyerekeket. Bánom én – nevettem, majd vállat vontam.
   - Ha kijózanodtam felhívlak, ígérem – mondta Cassie. Na, de az már haladás, hogy tudja magáról, hogy részeg.
   - Csak még kettő dolog és mehetsz a dolgodra. Először is: ne kapj alkoholmérgezést, másodszor pedig: ne baszasd meg magad fűvel-fával aranyom.
   - Nem fűvel-fával, hanem csak azzal, aki felkínálja – röhögött. – Na szia!

   - Legjobb baráti tanács? – lépett mellém Harry mosolyogva. Visszagyömöszöltem a telefonomat az eredeti helyére, mire Harry jót nevetett rajtam.
   - Több napja most beszéltem vele először és hát… nem hinném, hogy emlékezni is fog rá, de te vagy a szemtanú, hogy megtettem, amit tudtam – nevettem. Megittam a pohárban lévő utolsó pár korty rózsaszínű folyadékot, majd visszatettem az erkély párkányára, de az megbillent és leesett a hotel melletti kis mesterséges tóba. – Hoppá – motyogtam. Éreztem, hogy elpirultam.
   Harry szorosan elém lépett. Kezét a derekamra tette és közel húzott magához. Egészen közel hajolt hozzám, a szája pont súrolta az enyémet.
   - Hoppá – ismételte meg az előző megnyilvánulásomat.
   - Ha Simon ezt meglátja – kezdtem bele a szokásos mosolygós-monológomba, amit – ha bevallom magamnak – most először akartam volna elmondani.
   - Simon lelépett egy szőkével, majd visszajött egy barnával, aztán megint elment egy vörössel és így tovább – mosolygott, majd apró puszit nyomott a számra.
   - És a lesifotósok? – kérdeztem, de hirtelen meggondoltam magam. – Tudod mit? Már nem érdekel semmi – fontam a karjaimat a nyaka köré. Szája sarkában csak egy rókaszerű vigyor jelent meg, majd megcsókolt. Közelebb húztam magamhoz, ő pedig közelebb húzott engem magához.
   Aztán vakuk villantak.
   Majd Simon szólt, hogy hajnali három óra ideje lenne felmenni a szobáinkba, összepakolni és levinni a buszhoz, majd elindulni.
   Ahogy felnéztem rá, eléggé megszeppent volt és kissé dühös, de ne az mondja meg kivel csókolózhatok, aki minimum négy lánnyal volt felváltva az este.