Fejezet: harmincnégy

Felkerült az első olyan novella, ami nem ért el helyezést.
Anett (Fighter): http://iixel.blogspot.hu/2012/06/anett-fighter.html
Mi a véleményetek róla?
Illetve egy álmokról szóló bejegyzés: http://iixel.blogspot.hu/2012/06/dream-dream-dream.html
Jó olvasást és köszönöm a 81 rendszeres olvasót, meg arengeteg kommentet, sajnos így is nagyon kevés időt töltök gép közelben, így nem tudok rájuk válaszolni... :(
Puszi: Alexa L. Wozde xx

♔

   (Macey Cowell)

   - Anya? – szóltam bele a telefonba, amikor meghallottam a vonal másik végéről a csilingelő szülőm hangját. – Tudnál nekem foglalni ma estére egy repülőjegyet Milánóból Londonba?
   - Baj van? – tudakolta anyu. A hangja igazi aggódom érted és ha megtudom mit csináltál a sajnálat ellenére szobafogságot kapsz.
   - Az enyhe kifejezés. Most úgy érzem, számomra itt a vége ennek a turnénak. Mit szólnál, ha újrakezdenénk mindent? – somolyogtam édes hangon.
   - Mi mindent?
   - Az életünket? Mit szólnál Minesota államhoz? Mondjuk… St. Paul? Szép város, jó nagy… - hadarok zavaromban. Ha zavarban vagyok mindig hadarok, ami után elpirulok, mert nem értik az emberek amit mondok és visszakérdeznek.
   - Gondolom Joe, Bruce és Cassie nélkül tervezed az újra kezdést – mondta az én mindent tudok hangnemével.
   - Simon és a fiúk nélkül is. Anya normális végzős évet akarok. Normális barátokkal, egy fiúval, és olyan lakással, amiben nem üvöltözés vár haza. Leginkább a nyugalomra vágyom – suttogom.
   - A jegyet Cowell névre foglaltam. Két óra múlva indul. A többit még meglátjuk – suttogja, majd bontja a vonalat.
   Én pedig elindultam vissza a csomagjaimért.

   (Harry Styles)

   - Visszajön Simon – mondta Louis Simon-nak, aki csak bólintott egyet és elvonult. Mi fiatalabbak leültünk a nappaliba és gondolkoztunk.
   - Nem bírom ezt a csendet – szólalt fel Niall. – Játszunk Ki az…, Mi az…?-t. Kezdek. Zayn, mi az a lánynév, ami nagyon tetszik?
   - Arilia, talán, mert tetszik a Lira becézés – gondolkodott el. – Liam, kit vennél el?
   - Macey-t, ha jól sejtem – kotyogott közbe Harry.
   - Fogd már be – rivallt rá Liam.
   - Fiúk, Macey anyja most hívott. Macey gépe fél óra múlva indul vissza Londonba. A csomagjai pedig eltűntek a fürdőszobájából.
   Oké, ez sok volt.

   (Macey Cowell)

   - Elég stresszesnek tűnik kislány – állt mellém egy öreg bácsi. – Fogadjon el egy szórólapot.
   - Attól jobb lesz? – kérdeztem, de már sarkon fordult és egy másik nőre tukmálta a szórólapját.
   - A Londonba tartó gép negyed óra múlva indul. Kérem az utasokat kezdjék el a beszállást – mondta egy kedves női hang a hangosbemondóból. Felkaptam a táskáimat, majd a fémérzékelős kapu felé indultam.

   „Létezik egy olyan módszer, amivel kitöröljük az ember életéből az összes fájdalmat. Talán érthető, hogy ha egy embernek egész életében nem lett volna fájdalma, akkor elég boldog lenne”.

   Ez állt a lapon. A másik felén pedig egy megrendelési kérdőív. Ugyanis egy könyvről volt szó.
   Beléptem a mágneses kapun és átvizsgálták a táskáimat, a zsebeimet.

 

Fejezet: harminchárom

Sziasztok!
Röhögni fogtok. Tegnap webcameráztunk Noricii-vel és én hogy ne vegyenek itthon észre, elbújtam az íróasztalom alá és a fülemhez tettem a telefonomat, mint telefonálnánk. Most meg... a besötétített szobámban ülök egy takaróval a laptopomon és figyelem mikor jön erre  mamám.... xd
Habár tegnap majdnem lebuktam... de! Kimagyaráztam magam, hogy én nem gépezek, hanem könyvet olvasok... xd
Puszi: Alexa L. Wozde xx

♔ 

   (Macey Cowell)

   - Sohasem gondoltam volna, hogy Harry lehet ennyire elvetemült. Mármint… - mondta zavartan Danielle.
   - Tudod, hogy mennyire szégyellem most magam? – szakítottam félbe. – Hajlamos vagyok mindent elcseszni az életemben. Hajlamos vagyok a körülöttem lévő embereket ara provokálni, hogy gyűlöljenek engem vagy üssenek meg. Bár ez utóbbi hívogató. Mindjárt meg is kérlek, hogy addig üss, amíg mozgok – kezdtem el hadarni. – A volt barátom ismét zaklat, a legjobb barátnőm szarik a fejemre, a fiú, akit minden ok nélkül szeretek, utál engem. A bácsikám, aki az egyetlen normális rokonom szintén gyűlöl. Az anyám és a nevelőapám megvetnek. És a világon mindenki utál és megvet, amiért ezt tettem. És te… akivel még életemben nem találkoztam csak most az egyszer és az is a véletlen műve, hogy idetaláltam hozzád, minden ok nélkül… neked is fájdalmat okoztam. Louis utál, amiért megbántottam Harryt, Harryt nem kell részleteznem. Liam utál, mert miattam elveszített téged. Te utálsz, mert miattam nincs többé Liam az életedben. Akkor válaszolj: ki az aki szeret engem? Kinek vagyok fontos? Ki nem köpne le engem, ha csak meglát? – Lehunytam a szemem és mély, ám szakadozó levegőt vettem. Úgy lélegeztem, mint egy pánikbeteg.
   - Most hozok egy kis forró, mentolos teát és megbeszéljük ezt az önutálat dolgot – mosolygott rám Danielle.

   (Harry Styles)

   - Mi lenne, ha mindenki leszállna rólam? – kiabáltam a buszba érve. Mindenki engem hibáztat mindenért?
   - Macey gyere elő. Beszélnénk veled – kiabált Simon, de síri csönd követte őt. Bementünk a szobánkba, ahol Macey aludt velem és Louis-szal, de nem volt ott. Sőt a táskái sem voltak ott. Zayn bement a fürdőszobába.
   - Itt vannak a táskái, de ő sehol sincs – jött ki. Mindannyiunk száját megkönnyebbült sóhajtás hagyta el.
   - Akkor mégis hol van? – kérdezte Niall. Louis morgott egyet, ami egyet jelenthetett a keressük meg-el. Felhördültem. Bár szeretem őt, most nagyon haragszom rá. És ez enyhe kifejezés. Megcsalt az egyik legjobb barátommal.
   Ezt senki sem bocsátja meg egy könnyen.

   (Macey Cowell)

   - Nem kell mindenbe beleavatnod – mosolygott Danielle -, de azt tudnod kell, hogy én nem utállak. Már rég éreztem, hogy a Liammel való kapcsolatomban nem volt elég láng. Nagyon keveset látom. És nekem túlságosan fáj megvárnom az új találkozásokat, mert az kell ahhoz, hogy emlékezzem a szerelem érzésére. Liam is és én is fiatalok vagyunk még. Nem kell megállapodnunk vagy a tökély példáját mutatnunk az embereknek. Ha szakítunk, akkor szakítunk.
   - Ne akard bemagyarázni, hogy erről nem én tehetek – ráztam meg a fejemet, majd belekortyoltam a tűzforró teámba, ami – mint valami sav – égette a torkomat.
   - Nem te tehetsz. Vagy veled, vagy nélküled, de ma azért mentem át, hogy szakítsak. Megismertem egy tőlem három évvel idősebb férfit, aki velem tud lenni az életem minden percében és nem megy el turnézni. Viszont minden másodpercben érzem, hogy egyre jobban szeret. És én is egyre jobban szeretem.
   - Tehát csak a kor… mármint a kor is szerepet játszott? – kotyogtam bele. Mosolyogva bólintott.
   - Bárki azt mondja, hogy a kor csak egy szám, pofozd fel. Bár a kor, mint fogalom elég relatív. Hiszen, attól, hogy Liam tizennyolc éves, még ugyanolyan komoly, mint a legtöbb felnőtt, de az élet előtte áll és nem tapasztalt meg a világból jóformán semmit. És hat év, mégis csak hat év.
   - Akkor most egyel kevesebben utálnak százból? – sajnáltattam magam, mire Danielle pofon vágott.
   - Remélem, ezzel felébredsz és abbahagyod az önsajnálatot – lengette meg előtte a mutatóujját.
   - Már jobb, köszi – mosolyogtam. – Bele kell nyugodnom, hogy elveszítettem egy pár dolgot az életemben.
   - Kezdetnek nem rossz – simogatta meg a karomat Danielle.

  - Akkor szia Danielle és tényleg, köszönök mindent – öleltem meg olyan szorosan ahogy csak tudtam. Ő is megszorongatott, majd elköszöntünk.
   - Anya?

Fejezet: harminckettő

Az utóbbi pár napban hihetetlen sok... megfogalmazni sem tudom. Dicséretet - talán - és szeretet kaptam tőletek. Ha szeretnétek facebook-on is megtalálhattok: itt a link.
Rengeteg ötletet tudok belőletet meríteni és mindig erőt adtok egy-egy új fejezet megírásához. Köszönöm nektek.
Puszi: Alexa L. Wozde xx

♔ 

   (Macey Cowell)

   Mi történik itt? Miért történik ez?

   A buszból kiabálás hallatszik ki. Simonnal berohantunk és csak annyit látunk, hogy Harryt ketten (Zayn és Louis), míg Liamet csak Niall fogja.
   Ez elmondta!
   - Itt meg mégis mi történt? – ordított Simon. – Háromnegyed óra múlva interjú.
   - Liam csókolózott Macey-vel – ordította Harry, majd tüzet okádó szemekkel nézett rám.
   - Megígérted – suttogtam Liam-nek. Berohantam a szobánkba (Harryébe és Louiséba), majd összeszedtem minden dolgomat és becipeltem a fürdőszobába. Bezárkóztam és hátamat az ajtónak vetve lecsúsztam a földre. Mivel nem volt zár ezért a táskáimat az ajtó elé toltam. Megengedtem a zuhanyt, levetkőztem és beálltam alá. Leszartam ki hallja, ki nem… hisztizni akartam, hogy elvesztettem a barátomat. Kissé zokogni kezdtem.

   Nem csavartam magam köré törülközőt, amikor kiléptem a kabinból. Leguggoltam a bőröndöm elé és keresni kezdtem egy ruhát, amiben elkísérhetem a fiúkat arra a rohadt interjúra és még egyet az esti koncertre.
   Felvettem a fehérneműimet, valamint egy gumisderekú virágos szoknyát, amibe beletűrtem egy fehér felsőt. Ezekhez még felvettem egy farmerdzsekit és egy magas sarkú cipőt.

   Kicsit kisminkeltem magam és megcsináltam a hajamat és közben azon agyaltam, hogy a lámpa elbírná-e a súlyomat, ha egy kötéllel felakasztanám magam. Nem rossz gondolat, de amilyen elátkozott vagyok még az sem sikerülne.
   Estére kivettem egy szolidabb ruhát, ami fekete, piros masnis szoknyából, fehér felsőből és egy vöröses kardigánból állt. Nem visszük ezt túlzásba.

   - És fiúk hogy álltok a szerelemmel? – tette fel a kérdést a műsorvezető nő, mire a nézőtéren lévő összes fan feszült figyelemmel várta a válaszokat.
   - Eleanor és én kitűnően megvagyunk – mondta mosolyogva Louis.
   - Én és Zayn szinglik vagyunk – mutogatott a kis szöszi.
   - Engem se felejts ki – emelte fel a kezeit Harry.
   - Mi veletek Harry? – tette fel a kérdést a nő. Azt hitte Harry azért jelentkezik, hogy beszámolhasson, arról milyen boldogok vagyunk.
   - Ja, nem. Én is a szingli részleghez tartozom. Volt egy barátnőm, de Ő, úgy tűnik jobban kedveli a többi göndör One Direction tagot –adott egyszerű és egyenes választ. Még szerencse, hogy a színfalak mögött álltunk, különben bőgve és szégyenkezve rohannék ki a nézőtérről.
   - Liam, akkor te és Macey Cowell…? – kérdezte a nő.
   - Természetesen nem – mosolygott udvariasan Liam.
   - Csak a szád szeret az övével közeli társaságba kerülni – jegyezte meg cinikusan Harry. Kinézett rám. Már egy bő perce sírtam.
   Csak megráztam a fejemet és elmentem. Nem tudtam hova, csak el.

   - Segítened kell. Tudom, hogy nem vagyok a szíved csücske, de muszáj… - nyöszörögtem elcsukló hangon, mire Danielle magához rántott és szorosan megölelt. Viszonoztam az ölelését.
   - Láttam az interjút – mondta, majd beinvitált.

Fejezet: harmincegy

Sziasztok!
Anyu és a barátnője elmentek egy másik barátnőjükhöz, így sikerült fellopóznom a géphez. Meg rokonság is itt volt...
Köszönöm, hogy mellettem vagytok, így is. Köszönöm, hogy így nő a rendszeres olvasók száma. Köszönöm, hogy vagytok.♥
Puszi: Alexa L. Wozde xx

♔

   (Liam Payne)

   Egy spontán csók volt csak. Egyikünk sem akarta. Akkor meg mégis miért vagyok ennyire kiakadva miatta? Nem tudok senkinek sem a szemébe nézni. Mindenkivel ingerülten és feszülten viselkedem.
   Csak azt nem értem, hogy Macey hogyan képes úgy tenni, mintha semmisem történt volna.
   - Hová mész Macey? – csókolta meg Harry a BARÁTNŐJÉT, akit én a BARÁTJA csókoltam egy fél órája, órája.
   - Simonnal rokoni kapcsolatok napot tartunk. Elrángatom vásárolni – kacsintott, majd Simon mellé lépett és kiléptek a buszból. Ez pazar.
   - Srácok, ugye nem felejtettétek el, hogy ma este lesz egy helyi tévében interjúnk? – szólalt meg Louis, miközben a pudingos kanalat nyalogatta. Kész, teljesen szét vagyok esve. Általában mindig én figyelmeztetem őket ilyesmikre.
   - Mi van veled Liam? – vigyorog rám Harry. – Általában te vagy közülünk a mindent tudó.
   - Leszállnál rólam? Kiment a fejemből és kész! – csattantam fel, majd kiviharzottam a konyhából.

   - Liam! – csörtetett be a nappaliba Zayn idegesen. – Vedd már fel azt a rühes telefont. Már félórája nyekerél!
   - És hol van? – kérdeztem vissza ingerülten.
   - A zsebedben. Mi van ma veled?
   - Mindenkinek lehetnek rossz napjai nem? – csattant Zaynen az ostor. Csak megrántotta a vállát és kiment.
   - Liam? Minden rendben? Tök sokáig nem vetted fel – csendült fel a telefonban Danielle hangja. A düh rögtön elmúlt belőlem, inkább a szégyen és a szeret vette át a helyét.
   - Bocs Kicsim. Elgondolkodtam – mondtam kedvesen. Annyira kedvesen, amennyire csak tudtam.
   - Arra gondoltam, mi lenne, ha ma beugranék hozzátok? – NE, NE, NE, NE! – Tudom, hogy csak holnap reggelig maradtok, mert ma lesz egy interjú és egy koncert, holnap reggel pedig dedikálás, de olyan régen láttalak…
   - Remek. Mikor jössz? – vigyorogtam, hogy érződjön, örülök. NE GYERE!
   - Fél óra múlva ott vagyok. Szeretlek – ezzel letette.

   - Srácok jön Danielle! – rontottam ki, mire négy meglepődött fejet láttam.
   - De lelkes vagy – ironizált Niall.
   - Fogd be – rivalltam rá, mire visszafordult a kajájához. – Sajnálom, oké?! – bukott ki belőlem. – Szar napom van ennyi és valakin ki kell töltenem, mert különben kipukkadok!

   - Harry gyere, be a nappaliba kérlek – dugtam ki a fejemet a konyhába, ahol csak göndör hajú barátom volt. Bejött, majd leült Danielle mellé. Eléjük álltam.
   - Csókolóztam Macey-vel.

   (Harry Styles)

   Annyira ismerem Liamet, hogy tudjam, nem viccelődik, főleg nem lányokkal és nem mondana ilyet hülyeségből. Azt is tudtam, hogy szörnyen lelkiismeretes.
   - Mégis mikor? És hol? És miért? – akadt ki Danielle.
   - Mindketten ki voltunk borulva és csak úgy megtörtént oké? – magyarázta idegesen Liam. Hadart. Mindig ezt csinálja, ha ideges.
   - Mikor történt? – állt fel Danielle. A szemét ellepték a könnyek.
   - Egy órája, másfél talán – mondta Liam a földet nézve.
   - Én megbíztam benned és hittem benned, de te összetapostad mindezt. Hogy tehetted? – sziszegte Danielle, majd keze Liam arcán csattant. – Ezzel nincs több közünk egymáshoz – mondta és kiviharzott a buszból.
   - Meddig? – vetettem rá sötét pillantást.
   - Talán két… két perc – nyöszörögte Liam. A barátom, ide vagy oda, de megütöttem. Egy szép jobb egyenest adtam neki. Liammel a földre kerültünk és én még egy kicsit tovább ütögettem, míg a fiúk le nem választottak róla.

      (Macey Cowell)

   Bár próbálom a vásárlással és a beszéddel elterelni a gondolataimat, de egyfolytában az a kép lebeg a szemem előtt, hogy Harry meggyűlöl engem, ha ezt megtudja. Nagyon fontos, hogy beszéljek Liammel, amikor hazaértünk, hogy még véletlenül se mondja el neki!

 

Fejezet: harmic

Sziasztook! :3
Anyukám (! ~ szép megszólítás mi?! xd) dolgozik, úgyhogy el vagyok bújva a géppel, hátha a kémei megtalálnak (mamám). >.< Az elbújás annyit jelent, hogy be vagyok zárkózva a szobámba, testtel védem a laptopot és a töltőzsinórt beágyaztam... :"D
Carlie novellája: http://iixel.blogspot.hu/2012/06/carlie-perfect.html
Puszi: YAlexa L. Wozde xx

♔

   (Macey Cowell)

   - Jobb, ha erről nem beszélünk senkinek.

   1 nappal korábban:

   Élet apró örömei, amikor Simon visszaengedett a Harry-vel és Louis-szal közös szobámba. Örvendeztünk egy könyvet aztán aludni mentünk. Persze én Harry mellett akartam aludni, de Louis kivágta a hisztit, hogy ha akár csak rá merek nézni az ő jegyesére, szól Simon-nak, hogy rakjon az egész buszból így menet közben. Inkább nem kockáztatok.

   - Jó reggelt Édes – puszilta meg a számat Harry.
   - Hány óra? – nyöszörögtem, majd ülő helyzetbe tornásztam magam.
   - Nyolc – mosolyogott. Gyorsan hátranézett, majd befészkelte magát mellém a takaró alá. – Louis most ment zuhanyozni, úgyhogy van kb. egy óránk kettesben. Mit szeretnél csinálni?
   - Felöltözni? – nevettem.
   - Az ágyban mit szeretnél csinálni? – tette fel a kérdést immáron kibővítve.
   - Ezt? – csókoltam meg.
   - Helyes válasz – mosolygott, majd hátra döntött.
   - Én mindent látok – jött ki Louis fogkefével a szájában. Harry csak megrántotta a vállát, majd folytatta munkáját… khm… a számban. – Hiányzik Eleanor – sóhajtott szörnyűfrizurájú szobatársunk, majd visszavonult a fürdőszobába.

   - Srácok ezt nem fogjátok elhinni – ugrándozott be a szobánkba Liam, aki ebben a pillanatban olyan boldog volt, hogy ráaggathatnánk egy pongyolát és kinevezhetnénk békenagykövetnek.
   - Az Istenért – kiált fel szitkozódva Harry, majd leül mellém. – Egy: kopogni luxus, vagy levágták kezed-lábad? Kettő: Miért zaklat minket mindenki?
   - Danielle Milánóban van – vigyorgott Liam nem törődve Harry hülyeségével. – Csak egy olasz énekes háttértáncosaként.
   - Ez jó hír végül is – mosolygok bíztatóan. – Milyen a pasi?
   - Olyan… igazi tinikedvenc és…
   - Ismerem a fajtát. 165 cm vagyok-csőszárú gatyát hordok-laza vagyok, mint a rigalánc-van egy csajom két napja-és a példaképem Cody Simpson. Nem tévedek? – sóhajtok, miután elsoroltam a mai popsztráokra leginkább jellemző tulajdonságokat.
   - Valami olyasmi – vont vállat.
   - Legalább így találkozhatok Daniellel én is – mosolyogtam. Megcsörrent a telefonom. Odakaptam, majd megvizsgáltam a telefonszámot. Kinyomtam, hiszen ismertem.
   - Ki volt az? – érdeklődött Harry.
   - Csak Cassie, de most nem érek rá – húzom el a számat. – Amúgy meg kihagyom a mai városnézést. Túlfáradt vagyok.

   A fiúk és Simon elmentek én pedig egyedül ülök itt a szobában a telefonomat szorongatva. Visszahívjam? Ne hívjam vissza?
   Valahogy mégis megnyomtam a hívás gombot.
   - Macey, örülök, hogy visszahívtál – mondta a vonal túl végén Bruce. – Szeretnék bocsánatot kérni, azokért, amik történtek.
   - Bocsánatot? Azokért? Bruce… ez nem olyan dolog, amit bocsánattal el lehet simítani – suttogtam idegesen. Nem akartam olyan klisékbe botlani, mint a telefonba ordítozás.
   - Tudom, hogy még fontos vagyok neked. És tudom, hogy sosem fogsz elfelejteni…
   - Persze, hogy nem foglak – mondtam lágyan. – Te voltál nekem az első, arra meg végképp emlékezni fogok mit tettél velem könyöktől tenyérig, te disznó.
   - Mondtam már, hogy sajnálom – csattant fel.
   - Ennyi nem elég.
   - Tudom, hogy Harry csak egy pótlék.
   - Fordulj fel!

   - Valami baj van? – lépett be Liam az ajtón.
   - Hát te nem mentél el? – lepődtem meg. Nem kicsit, nagyon.
   - Gondolkozom, mivel lephetném meg Daniellet, de nem tudok semmit sem kitalálni – sóhajtott mélyet, majd leült mellém a földre.
   - Egy romantikus vacsorának mindenki örül. Tudod. Virágszirmok, gyertyák, halk zene, finom vacsi – rendelj, ne te főzz -, csokoládéba mártott eper, pezsgő – mosolyogtam a gondolatra.
   - És mi van veled? Nem vagy feldobódva – jegyezte meg. Igen… lehetősen szét voltam csúszva.
   - A lényeg, hogy volt egy fiú, akivel régen jártam, aztán csinált egy nagy baromságot, majd elment és most visszajött. Most pedig hívogat – rendeztem le egy hivatalosabb verzióval a történetet.
   Liam elmesélte, hogy féltékeny arra az olasz énekes gyerekre.
   Egymást vigasztaltuk – persze senki sem sírt. A vállára tettem a fejemet, majd mikor elemeltem onnan a szája valahogy az enyémre talált. Egyikünk sem hajolt el. Talán nem is fogtuk fel, de vagy bő két percig csókolózhattunk.
   Mikor eltávolodtunk én csak ennyit mondtam: - Jobb, ha erről nem beszélünk senkinek.