Fejezet: harmincnyolc

Sziótok! ^^
Meghoztam a fejezetet. :)
NE FELEJTSÉTEK MA TWITCAM NORICII-VAL ÉS VELEM. FÉL NÉGYKOR! EZEN A LINKEN: http://twitcam.livestream.com/aqnpj.
Kérdezzetek, beszélgessünk. Fél négy. Ne felejtsétek el! :D
Puszi: Alexa L. Wozde xx

♔

   (Macey Cowell)

   Reggel hétkor a telefonom csörgésére ébredtem. Erőteljesen csapkodtam magam körül, mígnem meg nem találtam a hang forrását.
   - Ha-haló? – ásítottam bele kellő képpen finoman és nőiesen a telefonba.
   - Macey? – szólalt meg egy csendes lány hang a vonal túlsó végéről. – Szia. Itt Cassie.
   - Cass. Mi a… mi a helyzet? – dadogtam. Korán és fáradtan nem az erősségem a normális mondatalkotás.
   - Problémáim adódtak – suttogott. – Szükségem van rád.
   - Tartsd egy picit – utasítottam, majd tenyeremet a telefonra szorítva osontam ki a konyhába. Útban voltunk Róma felé, ahol majd három napot időzünk egy hotelben. – Mondjad Cassie, mi a baj?
   - Amikor a múltkor anyuval hülyéskedtetek, hogy ha esetleg… - kezdett bele. Először nem igazán esett le, miért hallgatott el, mert éppen az egyik ablakot igyekeztem becsukni, mert becsapdosott a menetszél.
   - Ez most komoly? – sokkolódtam le teljesen. Leültem az egyik székre és mereven magam elé néztem.
   - Igen. Eddig azért nem beszéltem veled, mert féltem, hogyan fogsz reagálni és mert folyton orvosokhoz kellett mászkálnom anyuval.
   - Tudni ki az apa? – bár csak ne kellett volna ilyet kérdeznem. Bárcsak lenne egy normális barátja, akiről biztosan tudni, hogy ő a gyerek apja.
   - Elvégeztük a tesztet. Patrick az apa – hangjában némi mosoly bújt meg. Kissé elgondolkodtató a helyzet. Cassie jövőre végez. Patrick úgyszintén. Patrick iszik, szív és még ki tudja mit csinál. Nem hinném, hogy túlságosan hűséges vagy elég érett, ahhoz, hogy felneveljen egy gyereket. Alig 18 évesen.
   - Akkor ti… ti most rendben vagytok ezzel? Vagy… Az Istenért mondj már valamit – csattantam fel, mire felnyögött egyet.
   - Apa bedurvult. Párszor megpofozott. Most ott tartunk, hogy levegőnek néz és anyának adott egy prospektust az adoptálásról. Mármint, hogy ideje, hogy nekik is legyen egy gyerekük – ezt nem gondoltam volna Rickről (Richard, de Rick). Ez… hogy is mondjam… hű, de Rick, nagyon Rick.
   - Aztán eltiltott Patricktől, aki kivágta a cirkuszt, hogy nem zárhat el engem tőle. Én vagyok a gyereke anyja, ő meg az apa – milyen más logikát is vártam Patricktől…
   - Anyukád? És Patrick szülei? Hogyan fogadták a hírt?
   - Anyu a fejébe vette, hogy Felicity lesz a lányom neve. A fiamé meg Martin. Patrick belement. A szülei meg… hát ők nagyon jó fejek. Azt mondták, hogy tudták, hogy Patrick nem fogja tudni befejezni a sulit, de így legalább lesz miért dolgoznia. Hogy eltartson minket.
   - Szerintem kicsit előre tervezgetnek. Nem gondolod? – nevettem fel.
   - Patrick hihetetlenül édes. Simogatja, puszilgatja és beszél a hasamhoz. Olyan, mint egy igazi kispapa. Szörnyen cuki.
   - Örülök, ha örülsz – mosolyogtam, majd kivettem a hűtőből a narancslevetés belekortyoltam.
   - Patrick pedig kikötötte, hogy csak te lehetsz a keresztanyja a picinek. Nemtől függetlenül – nevetett.
   - Állok elébe – vigyorogtam.

   Róma csodás. Elképesztő. És ábrándromboló, amikor Paul kiráncigálta Niall-t a Trevi-kútból, mert ki akarta szedni az aprókat. De igazából elvoltam. Harrynek elmondtam a nagy hírt, mire felajánlotta, hogy vegyünk babaruhát.
   Egy standnál találtunk icipici pólókat. Vettünk kettőt (egy Szeretem Rómát és egy Szeretem a pizzát feliratút), majd feladtuk a postán Cassie-éknek címezve.