Fejezet: negyvenegy

Sziasztok!
Sajnálom a sok kimaradást, de így engedi időm. Pedig azt hittem, hogy nyáron extrán tudok frissíteni. A negyvenkettediket most írom a gépemen, majd a negyvenhármat és így tovább. Próbálom behozni a lemaradásomat, de közben a novellát is befejeztem, amit el is küldtem.
A képet Noricii készítette, köszönet érte.
Puszi: Alexa L. Wozde xx

♔

 

   (Macey Cowell)

   Az egész napunk úgy kezdődött, hogy Simon és Paul kivertek minket az ágyunkból. Hatkor, így Harrynek még esélye sem volt, hogy visszaszökjön a szobájába. Kicsit megszívtuk.
   Kilenckor elindultunk enni egyet egy közeli McDonald’s-ba, ami történetesen közel volt ahhoz a Starbuckshoz, ahol a fiúk majd dedikálni fognak tizenegykor. Gyorsan megkajáltunk, aztán visszamentünk a hotelba. Találkoztunk „a három szőkével”, akiket a fiúk meghívtak a dedikálásra, a koncertre és az utána való „dizsire”. Ami annyiból állt, hogy rendelünk kínait, üvegezünk és sört vedelünk. Mint az átlagos tinik. Kilencen leszünk, abból négy lány átlagos, öt fiú sztár. Nekünk nem igazán kell tettetni a sörözős dolgot. Gondolom.
   Én és Harry leváltunk a többiektől a hotel előtt és ellátogattunk egy ékszerboltba. Nem az a kifejezett ékszerbolt; voltak mindenféle bizsus cuccok is. Harry kézen fogott és a bizsukhoz vezetett. Levett a polcról egy gyűrűt és ráhúzta az ujjamra. Egy pici fényképezőgépet ábrázolt.
   - Ez tökéletes – vigyorgott. Én is felhúztam az ő ujjára egy ugyanolyan gyűrűt, mint az enyém, majd a pénztárhoz mentünk. Ott még kiválasztott egy ezüstözött örökké feliratú nyakláncot is, majd átnyújtott az eladónőnek három kék, ezerforintost (azt hiszem így kell mondani), majd távoztunk. Rögtön felvettük a gyűrűket, én még a nyakláncot is, s begyűrtem a póló alá, hogy ne legyen beszédtéma.

   Már majdnem a hotelnál voltunk, amikor pár vaku villant a képünkbe, majd mikor odanéztünk már semmit sem láttunk.
   - Ne is törődj az ilyenekkel – ölelte át a vállamat Harry. – Készüljünk fél óra múlva autógramm osztás.
   Bementünk a külön szobáinkba, s én bőszen kotorgatni kezdtem. Kivettem egy fekete rövidnadrágot, fehér pólót, piros kabátkát, fekete sálat és egy angolzászlós tornacipőt. 

   A hajamat begöndörítettem, majd kiálltam az ajtóm elé. A fiúk már vártak rám, így gyorsan el tudtunk indulni. A Starbucks, mint már említettem tök közel volt. Nagyon hangulatos kis hely. Van egy kis terasz része, ahol fonott, kellemesen kipárnázott székek vesznek körbe egy-egy üvegasztalt. Bent már ezresével álltak a lányok. Lihegtek, sírtak, nyavalyogtak, ittak, rágóztak, de enni egyik sem evett. És én csak most vettem észre mennyire éhes is vagyok. Körül belül két órája ettem utoljára, akkor is csak egy sajtos-sonkás croissant.
   Amint beléptünk én, Simon és a három szőke lány (idő közben csatlakoztak hozzánk) leültünk a leg eldugottabb sarokba. Kijött a pincérsrác és felvette a rendeléseinket. Én egy extra-extra nagy karamellás frappuccinot és egy grillezett sajtos szendvicset kértem. Éhes voltam…

   - Bocsánatot kérek – szólalt meg mellőlem egy vékonyka hang, pontosan akkor mikor lenyeltem az utolsó falatot a szendvicsemből. – Fogadásom van pár fiúval az iskolámból, hogy készítek egy képet Harry Styles barátnőjével – motyogta a kisfiú. Kis?! Ugyan. Körülbelül tizenöt lehetett és fél fejjel magasabb nálam.
   - És ennek mi is az akadálya? – mosolyogtam rá,majd felálltam. – Simon készítenél rólam és…
   - Ervin – mosolygott a fiú.
   - Tehát rólam és Ervinről készíteni egy képet a telefonjával. És akkor már az enyémmel is – nevettem rá.
   A kép elkészült és Ervin nagyon-nagyon-nagyon sokszor köszönte meg.
   - És mi is a fogadás tárgya? Ha jól saccolom körül belül tizenöt éves vagy. Ez pedig elég éretlen dolog – vetettem fel a kérdést.
   - Két hónap múlva leszek tizenhat és abban fogadtunk pár felsőbb évessel, hogy ha szerzek egy képet Harry Styles aktuális csajával, akkor békén hagynak életem végéig. Ha meg nem választhatok. Vagy megeszek hetente öt kukacot, vagy mindennap beledobnak a kukába.
   - Érett viselkedés – tűnődtem hangosan, mire egy kiscsaj felsikoltott, mikor Harry megérintette a kezét. – Amije mindenkinek van ebben a kávézóban.
   Elvettem egy tollat és egy szalvétát az asztalról (Simonhoz is odament pár lány autógrammért) és ráírtam egy pár mondatot:

„@MaceyCowell kövessetek twitteren fiúk és irkáljatok sztároknak (ne nekem), hogy kövessenek titeket vissza. Még az is férfiasabb és érettebb hobbi, mint másokat kukákba dobálni. Puszi: Macey Cowell xx”

   - Ezt add oda nekik a képpel együtt. Sohasem bírtam a húsagyúakat – húztam el a számat.
   - Tökéletesen jellemezted őket – kacsintott egyet, majd egy gyors köszönés után elhúzott.

   A koncert nem volt későn. Hat órakor kezdődött a WestEnd tetőteraszán.

   Egy fekete alapon sárgás virág mintájú ruhát viseltem. A szoknyája alatt fekete csipke volt, a derekán pedig egy narancssárga öv. Hozzá felvettem még egy narancssárgás magas sarkú cipőt is.

   A koncerten nem volt olyan, hogy backstage, sőt még olyan sem, hogy színpad. Csak kordon volt, de az rengeteg. Viszont a magyar közönség bámulatos volt. Táncoltak, kiabáltak és énekeltek. A magyar zászló színeire színezett táblákra írták fel a fiúk neveit. Macikat dobáltak be nekik. Bámulatosak.