Meghoztam az új fejezetet. Jelentem felfrissülten, boldogan, ihlettel tele jelentkezem.
Tegnap a barátnőimmel moziban voltunk és megnéztük a LOL-t. Megadta a kellő löketet.
Na húzok is írni.
Puszi: Alexa L. Wozde xx
♔
(Harry
Styles)
A koncert után kicsit bezárkóztunk az
öltözőnkbe, hogy segítsenek kivitelezni azt a zseniális tervemet.
- Tehát senkinek sem fog baja esni? – szögezi le előre Liam.
- Úgy bizony. Tehát a terv a következő…

(Macey
Cowell)
Éppen Simonnal beszélgettem, amikor Louis
hirtelen nekünk rohant. Teljesen feldúlt volt az arca, hát még a hangja.
- Harry összeesett. Az egyik percben még beszélt nekünk a… mindegy miről. És aztán… se szó, se beszéd összeesett a padlón. Segítenetek kell – hadarta egy szuszra. Simonnal összenéztük, majd mind a hárman rohantunk az fiúk öltözőjének irányába.
A bent lévő három fiú körbe ülte Harryt. Nézték a pulzusát, pofozgatták és a többi.
- Miért nem ébred fel? – kérdezte fojtott hangon Niall. Letérdeltem Harry mellé és egy ideig csak néztem az arcát. Teljesen sápadt volt a szája egy picit mintha lilás lett volna. Kezemet az arcára simítottam, s hüvelykujjammal simogattam a bőrét. Egy könnycsepp nyert utat az arcomon.
Harry szemei kipattantak és rám vigyorodott.
- Vesztetted a fogadást – nevetett fel. Mindenki az én reakciómat várta. Letöröltem az arcomról a könnycseppet, majd lassan felálltam és elindultam kifelé.
- Mi a baj? – szólt utánam Harry.
- Hogy voltál képes ezt csinálni? – emeltem feljebb a hangomat miközben rá néztem.
- Ez csak egy fogadás volt.
- Tévedsz, ha azt hiszed, hogy engem a fogadás érdekel – kiabáltam rá. – Hogy tudtál így megijeszteni? Mindent a miatt a szar fogadás végett?
Csak nézett rám bambán. Megráztam a fejem és kiviharoztam a csarnokból.

Kint egy lány állt egyedül. Felismert és
odajött hozzám.
- Kijönnek még szerinted? – kérdezte angolul magyaros akcentussal.
- Nem bent maradnak örökké – válaszoltam morogva. A lány kissé behúzta a nyakát, mire sóhajtottam. – Bocs, csak nincs valami jó estém. De holnap dedikálás lesz a Debrecen plázában az I. emeleti Alexandra könyváruházban. Ott biztos aláírják mindenedet.
- Túl alacsony vagyok ahhoz, hogy túl is éljem – húzta el a száját. Hát igen. Vagy tíz centivel alacsonyabb volt nálam.
- Add meg akkor a számodat. Gyere oda kilencre és odaviszlek – tettem ígéretet. Bólintott és lediktálta a számát és a nevét: Anna.

Korán kellett kelni, mert fél kilenckor
kezdődött már a dedikálás, viszont a fiúknak nyolcra már ott kellett lenniük
elbújva.
Miután ők elmentek kibújtam az ágyamból és felvettem szakadt aljú fekete rövidnadrágot, egy fehér toppal és egy csíkos ujjú, kapucnis pulóverrel.
Bevettem a gyógyszereimet és ettem egy almát, majd felhívtam Annát.
- Szia. Változott a terv. Ide tudnál jönni a hotelba?

Még csak egy fél órája írogatunk alá
dolgokat, de már most teljesen kész vagyok. Vajon Macey valaha is fog hozzám
szólni?
- Harry, bocsi írsz alá mellet? – kérdezte
az egyik lány, mire mosolyogva ennyit feleltem:
- Melyiket?
- Nem-nem. Nem az enyémet. A nagymamámét. Nagy rajongód és nagyon szeretné, ha aláírnád neki a mellét – mosolygott a lány. A nagyi kicsit lejjebb húzta a köténykéjét, én pedig alá tudtam írni a… mellkasát. Egészen végig követtem a szememmel a nagymamát és az unokáját. Egészen a sor végéig.
- De meleg van ez alatt a paróka alatt – rázta le a fejéről a kapucnit és a szőke parókát Macey, majd összepacsizott a nagymamával, egy körül belül tizenöt éves lánnyal nagymama ruhában kendővel a fején. A fiúk olyannyira röhögtek rajtam, hogy Louis leesett a székéről.

Én is tegnap néztem barátnőmmel a LOL-t:D a rész szokás szerint jó lett,siess a kövivel;)xx
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésHAHA Harry jól megkapta a magáét xDD
Milyen kreatív ez a Macey:D
szegény Louis,de szerintem én is annyira nevetnék ezen mint ő :P
Siess a következővel :D
Puszi:D
Eddig ez a rész lett a legjobb.*-*
VálaszTörlésImádom ezt a blogot, ha az embernek rossz napja van te akkor is fel tudod vidítani.:D
És még SOK ilyet.:D
Szia! :D Jó lett! Nagyon várom kövit!! :))
VálaszTörlésnagy csoda, hogy nem Hazza vesztett :D de szemétség volt tőle....amúgymeg van esze ennek a Macey-nek :))) xx
VálaszTörlésEz is nagyon jó lett!:D mint a többi!;) Alig várom a kövi részt!*-*
VálaszTörlésAha.. van esze ennek a Macy-nek...;Ddd
VálaszTörlésJeee. Nagyicicik. :"DD :ASadadsad
Lol.
őő.. izé:D Harry amúgy szemét volt:D De bírom..;)xd
♥