Fejezet: ötvenöt

Na sziasztok!
Mint látható kitettem a díjaimat, ami másfél órámba telt hajnali egy és két óra tájban.
Lehet, hogy a fejezetek picit csúszni fognak, mert most írok egy novellát is egy versenyre, úgyhogy megint elvállaltam magam... :|
Jó olvasást.
Puszi: Alexa L. Wozde xx

♔

   (Macey Cowell)

   - A feladat egyszerű – fordult felém a mikrofonnal George – öt kérdést fogok feltenni és egy percet kapsz arra, hogy megválaszold őket. Mehet?
   - Mehet George – mosolyogtam a kamerába.
   - Első kérdés: mi az, ami a leginkább megváltoztatta az életedet? – tette fel az első kérdést. Hümmögtem egyet.
   - Az a nap, amikor egy rendőr csengetett be hozzánk éjszaka közepén és közölte velünk, hogy édesapám balesetet szenvedett.
   - Mi a kabalád és miért az, ami? – vetett rám egy féloldalas mosolyt, a szemében láttam, hogy „na ennek a kérdésnek aztán semmi értelme.”
   - Egy sörnyitókból összefűzött karkötő és azért, mert minden nyitó egy emberhez fűződik – mondtam gyorsan. Hazudtam? Oké, talán. De az egy kicsit cikin hangzott volna, ha bevallom, hogy a kabalám egy rózsaszínű plüss halacskás kulcstartó, amit még Harry lőtt nekem két éve az egyik búcsúban.
   - Mivel tudnád jobbá tenni a világot? – ez most komoly? SEMMIVEL! Vagy azzal, ha végérvényesen befejezem az éneklést.
   - Ha el tudnám érni, hogy az emberek ne nézzék le egymást csak azért, mert különböznek – nyögtem ki az utolsó pár másodpercben. VILÁGBÉKE! Ennél már csak az lett volna gázabb, ha azt mondom…
   - Voltál-e már hűtlen a párodhoz? – szerintem ezeket a kérdéseket már George kreálja. Erre a többi lány nyávogva azt válaszolta volna, hogy „úristen, dehogyis.”
   - Igen. Voltam – ismertem be. Az egész estét végig hazudom és pont most kellett őszintének lennem? Az agyamra ment a púder.
   - És az utolsó kérdés: One Direction vagy The Wanted? – hogy az a jó édes anyádat Geroge!
   -  Mivel a barátom One Direction tag, így természetesen őket választom, de a The Wanted zenéje is nagyon jó – mondtam ki az első demokratív (vagy milyen) választ, ami az eszembe jutott.
   - Akkor hallgassuk meg a zsűriből Nathan véleményét – mondta színpadiasan, majd a tekintetemet Nathan-re emeltem. Ő csak elnyílt szájjal és nagyra tágult, csillogó szemekkel figyelt engem. – Nathan.
   - Ööö… igen… izé, szóval Ma-Macey Cowell ugyebár. Tehát…
   - Igen érdekes dolgokat tudtunk meg rólad és ügyesen vetted a George által eléd állított akadályokat és végig szépen mosolyogtál. Köszönjük – vette át tőle a szót Jay.

   - Ezer százalék, hogy apa és az alkalmazottjai 120 km/h-val nyomatják majd rám az SMS-eket – vinnyogta Daniella.
   - Ugyan szívem anyámnak otthon öt telefonja van, az öcsémnek kettő, a bátyámnak és a nővéremnek összesen hat és a rokonságunk is elég sok telefonnal rendelkezik – mondta Sasha, miközben csapkodó mozdulatokat tett a két kézfejével.
   - Nézzétek lányok, énekel a One Direction – próbáltam terelni a témát arról, ki lesz a leendő nyertes.
   - Köszönjük Ms. Ha el tudnám érni bla bla bla. Hallom a hamis kis buzikat – mordult rám Sher.
   - Oké – léptem elé szorosan. – Egy: nem tudom, mi bajod van velem. Kettő: nem értem ezt a buzi témát. És három: gyűlölöm azokat a kis öntelt libákat, akik azt hiszik csak azért, mert szépek és gazdagok bárkit véleményezhetnek.
   - Ha most azt hiszed e miatt a kis szónoklatod miatt melléd állnak a többiek tévedsz aranyom. Itt mindenki csak saját magával törődik. Itt te senkit sem érdekelsz.
   - Itt nem rólam van szó, mert veled ellentétben én törődök másokkal. Például a fiúmmal – sziszegtem a képébe. Kicsit hátra hőkölt, majd egy fintor után visszafordult a tükréhez.

   - Hölgyeim és Uraim! – kiáltotta Geroge a mikrofonba, miután visszavonultunk a színpadra. – Az eredményeket megkaptam, kétszer is leellenőrizték a számítógép zsenik, már csak annyi a teendőm, hogy kinyitom azt a négy borítékot. Lesz egy közönségdíjasunk, két udvarhölgyünk és egy királynőnk.