Fejezet: öt

Hali gyerekek!
Ebben a fejezetben próbáltam az iskola végéhe kapcsolódó reményeimet feleleveníteni. Mármint azt, hogy legyen vége... ^^"
Remélem mindenkinek nagyon tetszik az új kinézet.
Noricii megjegyzése: kék! *hihetetlen okos*
Puszi: Alexa L. Wozde xx

♔

   (Macey Cowell)

   Az utolsó nap az iskolából olyan, mintha a nap mosolyogna rám. De persze ezt a szerdai napot is el kell csúfítani olyasféle dolgokkal, mint a hét óra. Bár az órák többségén nem fogunk tanulni, azért mégis csak hét óráról van szó.
   Az első órám osztályfőnöki volt, így azon csak az igazolásokat intéztük meg beszélgettünk a nyári tervekről.
   - Valószínűleg körbeturnézzuk Londont – büszkélkedett Brandon.
   - Na ne! – kiáltottam fel szarkasztikusan. – Egész Londont? Te őrült vagy! Ne haladj ilyen tempóban. Ne, ezt nem bírom!
   Erre persze a mellettem ülő Cassie felvisított.
   - Mi valószínűleg végig partizzuk az egész nyarat – nevetett fel Cassie ikertestvére Miranda. Kétpetéjű ikrek… Cassie-nek fekete neki pedig sötétszőke haja van.
   - Mekkora parti lesz – imitáltunk Cassie-vel repülő mozdulatokat a kezünkkel.
   - Mi Hawaii-n leszünk a szüleimmel egy hónapig – tollászkodott Kimberly, az osztály… mit az osztály… London legnagyobb plázapicsája.
  - És te Macey? – bökött meg a könyökével Cassandra, mire elvigyorodtam. Kimberly is hátrafordult.
  - Én csak beutazom Európát a nagybácsikámmal és az egyik együttesével – legyintettem, mire mindenkinek az arcára döbbent, irigy és dühös kifejezés ült. Felnevettem.

   A második órám testnevelés volt, ahol azt kellett néznünk, hogy a fiúk miként produkálják magukat focizás közben. Több csoportra sorolhatóak: vannak, akik jó fejek és tudják is magukról. Vannak, akik bénák, de erőlködnek. És vannak, akik nem tudják, hogy jó fejek, így csak néha csinálnak olyan dolgokat, amik megnevetettnek. És vannak azok, akik kifejezetten irritálnak: a beképzelt barmok!

   A harmadik és negyedik órám rajz volt. Végig aludtam az egészet. A lányokkal felállítottuk a vásznainkat egymás mellé, leültünk a székekre és a tenyerünkbe hajtottuk a fejünket. Pihentető két óra volt.

   Az ötödik órám matek volt, ahol azt kellett kiszámítanunk, hogy hány órát is fogunk tölteni alvással az elkövetkező szünetben. Tanárnő nagyon jóhiszemű. Tudom, hogy senki sem fog sokat aludni. Az első csoport mindennap bulizik, a másik előre tanul, a harmadik a pótvizsgára tanul és én egy turnébuszban öt félkegyelmű állattal biztosan nem fogok aludni napi két óránál többet.

   A hatodik órám ének óra volt, ahol én fülhallgatón keresztül ismerkedtem meg igazán érdekes előadókkal: Coldplay, Skillet, Demi Lovato, Mike Posner. És mivel a tanár úr kiszúrta ezt felelhettem Mozart életéből; hármasra!

  És végre itt van a hetedik órám. A világon a legszörnyűségesebb és rettentőbb tantárgy: a tanulásmódszertan. A tanárnő üvölt, az osztály háromnegyede internetezik, a többi pedig ordibál. Én a csendesen ülő és rajzoló típus vagyok, aki fül- és dobhártyagyulladást kap, agyvérzéssel társítva. De amikor Patrick felpattant a helyéről és letérdelt a tanárnő elé felkaptam a fejemet.
   - Tanárnő… Már nagyon régóta szerettem volna megkérni magát valamire és, mivel itt az év vége úgy érzem, kifutok az időből. Kérem, jöjjön el velem nyaralni Korfura. Szépen kérem – gondolom, nem kell bemutatnom Patrick Nicolsont, az iskola bohócát.

   Amint kicsengettek kitört a High School Musical 2. Igazából nem énekeltünk csak ugráltunk, dobálóztunk – főleg egymást – és rohangáltunk. De az óra vége előtt két perccel már mindenki rákezdett, hogy csengess, csengess, csengess…
   A bejárat előtt Simon várt a kocsijával és pudlijával – egyébként törpe spicc, de nekem pudli.
   - Milyen napod volt? – vigyorgott rám.
   - Iszonyatos – nyögtem és amikor megláttam, hogy Patrick közeledik a bácsikám kocsijához kezében egy nyitott üveg vízzel rácsaptam a karjára. – Indíts!
   - Miért? – értetlenkedett, mire én a csurom vizes lányok felé mutattam, aztán a felénk közeledő Patrick-re.
   Patrick észrevette, hogy indulni akarok ezért futni kezdett és az utolsó két métert már meg sem tette, hanem meglendítette a kezét és telifröcskölt az üveg teljes tartalmával.
   - Ne már az üléshuzat – siránkozott Simon. Gyilkos tekintettel ugrottam ki a kocsiból és rohanni kezdtem Patrick után.
   - Kellemes szünetet – kiabálta nekem, majd felugrott a Simson-jára – amit megjegyeznék csak szerelni jó, közlekedésre nem alkalmas – és elhúzta a csíkot.