Fejezet: tizenkilenc

Helló!
Akarva-akaratlanul, de feltűnt, hogy igazán bejött nektek az előző fejezet.
Ebben sajnos ehhez hasonlók nincsenek, de kaptok egy meglepetés szemszöget. :D
Puszi: Alexa L. Wozde xx

P.S.: Várom a novelláitokat. xx

♔ 

   (Macey Cowell)

   Álmatlanul forgolódtam a szállodai ágyamban. Akárhányszor kinyitottam a szemem neszt hallottam. Egymás után gyorsan vagy hússzor nyitogattam a szemem, mert meg voltam benne győződve, hogy ha most nem nyitom ki, nem láthatom ki áll az ágyam mellett. Mert persze megrögződésem volt, hogy valaki majd állni fog ott.
  Ilyenkor jutnak persze eszembe azok a történetek, amikre NEM akarok gondolni. Rémtörténeteket, horrorok, históriák. És mindnek az a vége, hogy felkapcsolom a villanyt és nem merek aludni.
   Kopogtatnak.
   - Macey ébren vagy? – engedte be magát Niall. Felkapcsolta a villanyt én pedig gyorsan felültem, majd kinyögtem valami pozitív választ. Lehuppant az ágyam szélére és beszélni kezdett.
   - Tudod, van az a lány, akiről meséltem – kezdett bele, mire nagyot sóhajtottam. Mi másért keresne? – Most láttam, hogy kapcsolatban van egy totálisan kigyúrt sráccal.
   - Sajnálom Niall – tettem a vállára a kezemet.
   - Szerinted végleg vége annak a reményemnek is, hogy egyszer majd… - csuklott el a hangja. Ugye most nem előttem akar sírni? Jajj, ne nenenenenenenene… Nem tudok vigasztalni… Kérlek ne sírj.
   - A remény hal meg utoljára – löktem a bölcsességeimet. A következő az lett volna, hogy „ha az élet citromot ad, csinálj limonádét” meg a „kutyából nem lesz füstölt kolbász” vagy mi a szösz. – És… ööö… figyelj, szerintem írj rá, beszélgessetek úgy, mintha még minden ugyanolyan lenne. Még mindig szomszédok lennétek. Sőt… kamerázzatok. Énekelhetnél neki. Írhatnánk egy számot. Segítek. Fiatal az éjszaka.
   - Te dalokat írsz? – nézett rám kikerekedett szemekkel. Kösz bazdmeg.
   - Megesik – vontam meg a vállamat, majd átzavartam a szobájába a gitárjáért én pedig elővettem a füzetemet a táskámból.

   (Niall Horan)

   - Nialler – kiáltott fel Cathnis a kamerában. – Merre vagytok most?
   - Ez az utolsó napunk Párizsban – vigyorogtam úgy, mint egy idióta. – Utána Bordóba megyünk – köszörültem meg a torkom.
   - Elmondod a beosztásotokat? – csillant fel a szeme. – Közben nézem a Google térképen.
   - Egy pillanat – kezdtem el tapicskolni a telefonomat, majd megkeresetem azt a jegyzetet. – Akkor holnap Bordó. Aztán Bilbao, Madrid, Barcelona, Marseille, Milánó, Róma, Velence és… idáig tudom. A többit Liam minden bizonnyal leírta – vakargattam meg a tarkómat.
   - Milyen jó nektek, hogy csak úgy beutazzátok egész Európát –sóhajtott fel.
   - Na azért nem csak úgy – nevettem, majd ujjaimmal dobolni kezdtem az ölembe fektetett gitáromon.
   A laptopom billentyűzetén ott hevert a szöveg, amit Macey írt a dallamra, amit én játszottam. Még tegnap éjjel írtuk (írta) meg ezt a dalt és teljes mértékben tökéletes lett.
   - Szeretnék neked énekelni valamit – mondta és a nyakamba vettem a gitáromat. El sem hiszem, hogy valójában ezt csinálom.
   - Komolyan? Na hadd halljam! – jelentette ki boldogan.
   Lássuk a medvét.
   - Mi a címe? – érdeklődött.
   - The Reason – hajtottam le a fejemet és mereven a szöveget bámultam.

I'm not a perfect person
There's many thing I wish I didn't do
But I continue learning
I never meant to do those things to you
And so I have to say before I go
That I just want you to know

I've found a reason for me
To change who I used to be
A reason to start over new
And the reason is you