Fejezet: negyvenhét

Szoszi van a levesben emberkéék!
Vidám vagyok, de azt nem tudom miért.
Oké, sajnálom, de tegnap nem tudtam fejezetet hozni, mert rohangászni kellett a városban, meg nem is voltam valami rózsásan. De most itt az új fejezet.
Élvezzétek, szagoljátok, szeressétek... xd
Puszi: Alexa L. Wozde xx

♔

   (Macey Cowell)

   Jól tudtam, hogy Harry végig fogja olvasni a naplómat és meg fog tudni bizonyos dolgokat. Jól tudtam és féltem.
   - Megérkeztünk – közölte Simon, majd Louis és én bementünk a szobánkba, ahol Harry-t találtuk immáron a csukott naplómmal.
   - Haver, lány regényt olvasol? – poénkodott Louis, mire Harry megrázta a fejét.
   - Kettesben hagynál minket Lou? – kérdezte a barátját, aki bólintott, majd kiment.

   - Hogy voltál képes ezt eltitkolni? Hogy te neveztél be? Ha ezt tudom… - kezdett tombolni, de vett egy mély lélegzetet. – Ha ezt tudom, hogy te neveztél be és, hogy szerelmes voltál belém nem indulok.
   - Leesett végre? Ezért nem mondtam meg neked. Nézz csak körül milyen jó életed lett – mosolyogtam miközben én is körbe tekintettem. – Van négy tökéletesen hülye barátod, karriered, sikereid. Énekelhetsz. Már megjelent az első albumotok és még valahány kislemez. És ki tudja hány díjat kaptatok már. Tinilányok milliói borulnak a lábaid elé.
   - Az lehet, de engem csak tinilány érdekelt és érdekel is – fogta meg a karomat, majd magához rántott és megcsókolt. – Köszönöm. Neked köszönhetek mindent. Mindent.
   - És csak pötyögtem a billentyűzeten, te vészelted át a meghallgatásokat és az élő show-kat – vigyorogtam kipirultan.
   - És itt a másik! Tudod mekkora szükségem volt akkor rád, mikor kiestünk? Főleg, amikor anya a nem is tudom hányadik élőadás után közölte mi történt veletek. Fogalmad sincs mennyire magam alatt voltam.
   - Sajnálom oké, de… egyszerűen nem ment, oké?

   A koncertre egy fekete ruhát vettem fel, amin barackszínű rózsák voltak. Mostanában elég sok virágmintás ruhát hordok. Na de mindegy.

   A fiúk, mint máskor is Isteni nagy bulit csaptak, s mikor lejöttek a színpadról Harry félrehívott.
   - Felhasználnám az utolsó kívánságomat – kacsintott rám. Hatalmasat sóhajtottam. – Szeretném, ha eljönnél felem egy randira.
   - Ehhez nem kellett volna felhasználnod az utolsó… hé! Te kímélsz engem! Rohadj meg – bokszoltam a karjába.
   - Nem értem a nőket – vakargatta meg a fejét, majd kézen fogott. - Ma este a fiúk bulizni mennek, mi pedig elmehetnénk randizni…
   - Várj, maradunk? – vágtam a szavába. Úgy tudtam innen rögtön tovább állunk.
   - Megkértük Simont, hadd bulizzunk ma este egy kicsit – mosolygott rám.
   - És te inkább randizol velem, minthogy bulizz egyet? Ez nagyon édes – olvadoztam a karjaiban.
   - Csak, hogy figyelmeztesselek az édes jelző az utolsó, amit egy fiú hallani akar, amikor a barátnője róla beszél – nevetett Harry.

   Felvettem egy hosszú, sötét farmert, egy szürke pólóval és egy bézs színű blézerrel, majd Harryvel kiléptünk a busz ajtaján.

   Egy csendes kis étterembe invitált, ahol egy eldugott asztalhoz kísért minket a pincér. Az asztalon két személyre volt teríték, valamint gyertyák és egy vázában pár szál rózsa.
   - Ez nagyon gyönyörű – nyomtam egy csókot a szája sarkába.
   - Hozzád nem fogható a látvány – nyomott csókot a számra, majd kihúzta nekem a széket.
   Előételnek gyümölcslevest választottunk, majd főételnek sajttal töltött csirkemellet ettünk és desszertnek… jó sok mindent. Ettünk fagyit csoki öntettel, palacsintát, gyümölcssalátát, gesztenyepürét és rengeteg tejszínhabot.
   Vacsora után elmentünk sétálni és valamikor hajnalban vissza is értünk a buszba.

   Öt óra körül óriási csapódással érkeztek meg a fiúk. Sőt Louis majdnem bevetődött közém és Harry közé, de nagy nehezen átmászott a saját ágyába.