Fejezet: ötvenkettő

Először: köszönöm Noricii-nek a jó kis borítót. :3
Másodszor: bocsánat, hogy csak most hozom, de kiment a fejemből... :(
Harmadszor: Fejben befejeztük a történetet Noricii-vel, úgyhogy hahahaha. :D
A véggel kapcsolatban pedig... nem lesz sem annyira szomorú, mint várjátok, de annyira vidám sem, mint az elvárnátok. Igyekezlek megsiratni titeket... ;(
És négy: kitettem egy szavazást! :D
Puszi: Alexa L. Wozde xx

♔

   (Macey Cowell)

   Harry-vel korán leléptünk, mert unalmasnak találta. Viszont a lifttel nem a lakosztályunk emeletére mentünk, hanem a tetőre.
   - Harry mit keresünk mi itt? – kérdeztem tőle, mire megcsókolt. Átölelte a derekamat, s a nyakamba fúrta az arcát. Valamit dúdolni kezdett, amibe beleborzongtam. Forogni kezdtünk, lassan, mint ahogy táncolni szoktak.
   Harry felemelte a fejét, s a szemembe nézett és énekelni kezdett.
   - Ifthe sun refused to shine, I would still be loving you. When mountains crumbleto the sea, there would still be you and me. Kind women I give you my all, kindwoman, nothing more – énekelte ez a Led Zeppelin számot. Karjaimat a nyaka köré fontam és úgy táncoltunk tovább. Ő csak énekelt, én pedig mosolyogtam rá.
   - Hajnalban indulunk Krakkóba – sóhajtottam – és vissza kell vedlenem a unalmas és randa énemmé – igazítottam meg a gallérját.
   - Nem azért vagy gyönyörű, mert ez a ruha van rajtad, hanem azért, mert az vagy – puszilta meg a homlokomat Harry. – Te magad, az egész lényed csodaszép. Az arcod, a hajad, a szemed, az orrod… a szád… a nyelved… ööö… - vörösödött el a végére, mire felnevettem.
   - Nem akarom megölni a romantikát, de pakolnunk is kellene – nevettem. – Főleg neked.
   - Segítesz? – kacsingatott rám. Bólintottam és a lifthez mentünk.

   - Macey Anamaria Robin Cowell – üvöltötte Simon a kezében egy újságot lóbálva. – Ezt mivel magyarázod meg?
   - Egy buszon vagyunk. Mit szúrhattam el úgy, hogy az újságokba került? – vettem el tőle a napilapot, majd rájöttem, hogy ezt nem most szúrtam el.
   - Olvasd csak fel hangosan – parancsolta Simon. Megráztam a fejem, s megnyaltam száraz ajkaimat. – Akkor majd én – kapta ki a kezemből. – Macey Cowell, a híres zenei producer és zsűritag, Simon Cowell unokahúga jelentkezett a Létó szépe nevű szépségversenyen Prágában. Mivel Ő az egyetlen olyan versenyző, aki nem tartózkodik Prágában így neki a mozdulatsorokat videó felvételen keresztül küldik el. Bár Macey mindig csinos és imádjuk a stílusát, nem hinnénk, hogy sok esélye lenne az ellene a rengeteg szépségverseny győztes ellen – fejezte be Simon. – Várom a magyarázatodat – tette karba a kezeit.
    - Nem tartozom neked semmiféle vallomással – mentem vissza a szobámba és levetődtem az ágyamra. Arra, ami a Harry-é fölött van. Belefúrtam a fejemet a párnámba.
  A nadrágom zsebében a telefonom őrült zenélésbe kezdett. Kivettem és anélkül, hogy a kijelzőre néztem volna felvettem.
   - Macey Cowell – szipogtam bele.
   - Maga nagyon szerencsés kisasszony, mert megnyerte a szavazatomat – mondta egy fiú hang.
   - Nincs szükségem egy olyan szavazatára, aki anno még pengével vagdosta az ÉN karomat – mondtam ridegen, majd felültem. A térdeimet felhúztam a mellkasomig, s rátettem az államat.
   - Találkozni akarok veled – sóhajtotta a vonal túlsó oldaláról.
   - Szeptembertől ismét osztálytársak leszünk. Most július közepe. Kibírod. Én személy szerint még többet kívánnék a szünetre.
   - Humor Herold – szúrta közbe gúnyosan.
   - Ez akármilyen kegyetlenül idevág, de teszek a véleményedre – tettem le a telefonomat.

   Krakkóban eléggé hideg volt az idő, így egy hosszú ujjú, kötött, fehér felsőt vettem fel, amit egy combközépig érő, narancssárga szűk szoknyába tűrtem. A derekán pedig egy fekete öv volt.

   A buszból kilépve a szokásos Mrs. xy feliratú táblák helyett Támogatunk Macey feliratú táblákkal állt úgy tíz-tizenöt lány előttünk.
   Paul utat vágott nekünk a lányok között. A lányok dicsérték a ruhámat, a hajamat, sok sikert kívántak. Én pedig csak annyit tudtam kinyögni: Köszönöm!