Fejezet: hatvannyolc

Sziasztok!
Sajnálom, hogy az előző fejezethez nem írtam semmit, de sem erőm nem volt (úgy érzem magam ezen a héten, mint valami mosott rongy) és nem is tudtam semmi újat közölni veletek.
Most viszont van.
Több is.
- Kiszámoltam és kb. október 2-án jön az Utószó, az után pedig csak a formalitások, majd az átirányítás az új blogomhoz.
- Kitettem egy szavazást, ami nagyban fogja befolyásolni az írási szokásaimat, de én szeretnék valami újat is kipróbálni, viszont, ha ti maradnátok a régi felállásnál megértem.
- A fejemben már összeállt a konkrét befejezés már csak erőt kell vennem magamon és be kell gépelnem a sorokat/oldalakat. Nehéz lesz bezárnom ezt a blogot, mihelyst befejeztem. Nagyon a szívemhez nőtt, de mindig lesz egy új. (Most úgy írok, mintha nem lenne még vissza - tíz nap híján - egy hónap...)
- Könyvajánlás!!! Most olvastam ki (kb. fél órája) Cassandra Clare - Az angyal c. könyvét. Nagyon jó, főleg, hogy imádom az írónőt. Olvassátok el, ha szerettek olvasni. Kötelező olvasmány! ;)
- És... szívesen fogadom a kommenteket. Persze nem azokon múlik a bejegyzések gyakorisága, mert nem vagyok annyira felszínes, hogy ilyeneket kérjek tőletek, mert tudom nehéz rávenni magunkat a kommentelésre, de olyan nagyon szeretem olvasni a véleményeiteket. Így is meg úgy is teszek fel részeket. :)
Puszi: Alexa L. Wozde xx

♔

 

   (Macey Cowell)

   Ma megyünk vacsorázni. Bárcsak olyan egyszerű lenne, mintha a nagyiékhoz mennénk, de itt lesz egy csomó olyan fejes, akik „licitálnának” a fiúkra. Ezen múlik a fiúk esetleges Franciaországi turnéjuk… tavasszal.
   Bár még van egy hónapunk, de már így is nehéz belegondolnom, hogy míg én érettségizem, majd Harry-t nagyjából sohasem látom. Amerikában lesz egy fél évig, aztán Franciaországban vagy egy hónapig, ki tudja? Talán még Indiába és Ázsiába is mennek. És mivel nekem tanulnom kell és felvételiznem sohasem leszünk majd együtt.
   Sosem voltam az a lány, aki a jövőre koncentrált, inkább maradtam a jelenben és élveztem a pillanatot, de most muszáj voltam arra gondolni, mi lesz velem nélküle. Érdekes, hogy ezt az érzést pont egy fiú váltotta ki. Pont ez a fiú váltotta ki. Az élet közhelyes. 

   Kiválasztottam estére egy fekete pántnélküli ruhát, amit színes virág alakú pöttyök színeztek. Némelyik piros volt, volt, ami kék, s volt, ami rózsaszínű. A szoknya alján apró csipke volt. S bár így vettem ezt a ruhát, mégis olyan bénán lógott rajtam, hát a derekamra kötöttem egy fekete szalagot. Felvettem egy fekete 5 centiméter magas sarokkal rendelkező körömcipőt.

   - Gyönyörű vagy – énekelte a fülembe Harry. Mély baritonján még ez a két szó is mesésen csengett. – Szeretlek.
   - Harry – fordultam vele szembe. – Ne dobálózz ezzel a szóval, mert a végén elveszíti a szépségét.
   - De… hisz te… Macey te tudod, mit érzek. Már kimondtuk nem is egyszer és… - dadogott zavartan. Látom félreértett.
   - Tudom, mit érzel, csak nem akarom, hogy olyan pár legyünk, akik egy nap hétezerszer mondják egymásnak, hogy szeretlek. A végén már nincs értelme… Érted? – sandítottam rá. Arcán megkönnyebbülés tükröződött. Odaléptem hozzá, s apró puszit nyomtam a szájára.
   - Értem. Nagyon is értem – mondta mosolyogva. Szemeiben izgatott fény villogott.
   - Nem a vacsora miatt vagy izgatott, igaz? – néztem rá szúrósan. Beharapta az alsó ajkát, majd nemet intett a fejével.

   A vacsora számomra csendben telt. A fiúk majd meghaltak, hogy elsüssenek valami poént, de rájuk volt parancsolva, hogy nem szabad, így minden fiúnak extra adag kaja volt a tányérján, hogy lefoglalják a szájukat. Harry nem akart annyit enni, mert mással akarta lefoglalni a száját, mire közöltem vele, hogy én igenis éhes vagyok, úgyhogy csókolózzon a kacsacombbal.
   A vacsora fénypontja a desszert volt. Sült Alaszka. Ilyet sem pipáltam még. Lángolt a kaja. És ez még semmi. Kívül valamilyen forró vaníliás habcsók tészta volt, míg belül hideg eper fagylalt és bár ez a desszert inkább Amerikában közkedvelt a franciák sem cicáztak vele. Ez volt az első olyan étel, amit teljes mértékben megettem.
   Az előétel uborka krémleves sajtpuffancs darabokkal, úgyhogy azt inkább kihagytam.
   Főételnek annyi minden volt. Amit kihagytam az a kaviár és a csiga volt. Inkább ettem csirkét salátával (amiből kipiszkáltam az Oliva bogyót és az uborkát).
   Harry keze az egész vacsora alatt a combomon pihent. Néha simogatott, volt mikor a keze csak feljebb haladt, mire véletlenül megszúrtam a villámmal.

   Miközben a jövőbeli fellépésekről és interjúkról, műsorokról beszélgettek nekem rezegni kezdett a mellem. Elnézést kértem, majd kimentem az étterem elé telefonálni. Cassie.
   - Most jöttem el Londonból mi a helyzet? – üdvözöltem barátnőmet.
   - A kismama egy sziát sem érdemel? – tetteti a mérgest.
   - Jó, szia. Miért hívsz? – térek a lényegre.
   - Most értünk ide Los Angelesbe a mézes hetekre – meséli izgatottan. – De előtte még el kellett mennünk ultrahangra, hogy megállapítsák a baba nemét.
   - Ne húzd az időt. Inkább mond! – utasítottam. A gyomrom görcsbe rándult, a szívem kalapált.
   - Kislányunk lesz – ordította a telefonba Patrick.
   - Szívem, most elrontottad a drámai bejelentést – förmedt rá Cassie.
   - Akkor majd drámaian elvonulok fülészetre – nevettem fel. – Uram Atyám! Most komolyan? Felicity lesz?
   - Nem teljesen – mondta félénken Cassie. Pedig már rákészültem egy Felicity nevű keresztlányra. – Patrick-kel sokat vitáztunk a nevén, így egy szép hosszú név mellett döntöttünk. A neve Felicity Macey Cassandra Sway lesz.
   - Macey? Utánam? – gördült le egy könnycsepp az arcomon.
   - Igen, hiszen te vagy a legjobb barátom – Pompás. A sminkemnek annyi.