Fejezet: harminchárom

Sziasztok!
Röhögni fogtok. Tegnap webcameráztunk Noricii-vel és én hogy ne vegyenek itthon észre, elbújtam az íróasztalom alá és a fülemhez tettem a telefonomat, mint telefonálnánk. Most meg... a besötétített szobámban ülök egy takaróval a laptopomon és figyelem mikor jön erre  mamám.... xd
Habár tegnap majdnem lebuktam... de! Kimagyaráztam magam, hogy én nem gépezek, hanem könyvet olvasok... xd
Puszi: Alexa L. Wozde xx

♔ 

   (Macey Cowell)

   - Sohasem gondoltam volna, hogy Harry lehet ennyire elvetemült. Mármint… - mondta zavartan Danielle.
   - Tudod, hogy mennyire szégyellem most magam? – szakítottam félbe. – Hajlamos vagyok mindent elcseszni az életemben. Hajlamos vagyok a körülöttem lévő embereket ara provokálni, hogy gyűlöljenek engem vagy üssenek meg. Bár ez utóbbi hívogató. Mindjárt meg is kérlek, hogy addig üss, amíg mozgok – kezdtem el hadarni. – A volt barátom ismét zaklat, a legjobb barátnőm szarik a fejemre, a fiú, akit minden ok nélkül szeretek, utál engem. A bácsikám, aki az egyetlen normális rokonom szintén gyűlöl. Az anyám és a nevelőapám megvetnek. És a világon mindenki utál és megvet, amiért ezt tettem. És te… akivel még életemben nem találkoztam csak most az egyszer és az is a véletlen műve, hogy idetaláltam hozzád, minden ok nélkül… neked is fájdalmat okoztam. Louis utál, amiért megbántottam Harryt, Harryt nem kell részleteznem. Liam utál, mert miattam elveszített téged. Te utálsz, mert miattam nincs többé Liam az életedben. Akkor válaszolj: ki az aki szeret engem? Kinek vagyok fontos? Ki nem köpne le engem, ha csak meglát? – Lehunytam a szemem és mély, ám szakadozó levegőt vettem. Úgy lélegeztem, mint egy pánikbeteg.
   - Most hozok egy kis forró, mentolos teát és megbeszéljük ezt az önutálat dolgot – mosolygott rám Danielle.

   (Harry Styles)

   - Mi lenne, ha mindenki leszállna rólam? – kiabáltam a buszba érve. Mindenki engem hibáztat mindenért?
   - Macey gyere elő. Beszélnénk veled – kiabált Simon, de síri csönd követte őt. Bementünk a szobánkba, ahol Macey aludt velem és Louis-szal, de nem volt ott. Sőt a táskái sem voltak ott. Zayn bement a fürdőszobába.
   - Itt vannak a táskái, de ő sehol sincs – jött ki. Mindannyiunk száját megkönnyebbült sóhajtás hagyta el.
   - Akkor mégis hol van? – kérdezte Niall. Louis morgott egyet, ami egyet jelenthetett a keressük meg-el. Felhördültem. Bár szeretem őt, most nagyon haragszom rá. És ez enyhe kifejezés. Megcsalt az egyik legjobb barátommal.
   Ezt senki sem bocsátja meg egy könnyen.

   (Macey Cowell)

   - Nem kell mindenbe beleavatnod – mosolygott Danielle -, de azt tudnod kell, hogy én nem utállak. Már rég éreztem, hogy a Liammel való kapcsolatomban nem volt elég láng. Nagyon keveset látom. És nekem túlságosan fáj megvárnom az új találkozásokat, mert az kell ahhoz, hogy emlékezzem a szerelem érzésére. Liam is és én is fiatalok vagyunk még. Nem kell megállapodnunk vagy a tökély példáját mutatnunk az embereknek. Ha szakítunk, akkor szakítunk.
   - Ne akard bemagyarázni, hogy erről nem én tehetek – ráztam meg a fejemet, majd belekortyoltam a tűzforró teámba, ami – mint valami sav – égette a torkomat.
   - Nem te tehetsz. Vagy veled, vagy nélküled, de ma azért mentem át, hogy szakítsak. Megismertem egy tőlem három évvel idősebb férfit, aki velem tud lenni az életem minden percében és nem megy el turnézni. Viszont minden másodpercben érzem, hogy egyre jobban szeret. És én is egyre jobban szeretem.
   - Tehát csak a kor… mármint a kor is szerepet játszott? – kotyogtam bele. Mosolyogva bólintott.
   - Bárki azt mondja, hogy a kor csak egy szám, pofozd fel. Bár a kor, mint fogalom elég relatív. Hiszen, attól, hogy Liam tizennyolc éves, még ugyanolyan komoly, mint a legtöbb felnőtt, de az élet előtte áll és nem tapasztalt meg a világból jóformán semmit. És hat év, mégis csak hat év.
   - Akkor most egyel kevesebben utálnak százból? – sajnáltattam magam, mire Danielle pofon vágott.
   - Remélem, ezzel felébredsz és abbahagyod az önsajnálatot – lengette meg előtte a mutatóujját.
   - Már jobb, köszi – mosolyogtam. – Bele kell nyugodnom, hogy elveszítettem egy pár dolgot az életemben.
   - Kezdetnek nem rossz – simogatta meg a karomat Danielle.

  - Akkor szia Danielle és tényleg, köszönök mindent – öleltem meg olyan szorosan ahogy csak tudtam. Ő is megszorongatott, majd elköszöntünk.
   - Anya?