Fejezet: hetvennyolc

Sziasztok!
Kissé megkésve, ámbár itt vagyok.
Ma történt velem - pontosabban a lábammal - egy kisebb baleset, de mindegy nem akarlak traktálni titeket ezzel.
Jó olvasást.
U.i.: Hivatalosan 10-én zár be a blog.
Még 8 nap!
Puszi: Alexa L. Wozde xx

♔

 

   (Macey Cowell)

   A szavak úgy marták a torkomat, mintha egy savas ecsettel írták volna őket oda, de ugyanolyan nehéz lett volna kimondani, mint lenyelni. Ott hagytam őket a torkomba gombócozva, hátha eltűnnek.
   - Harry – ez a név, mintha nem is a hangszálaimból, hanem a mellkasomból szállt volna fel. – Milyen Amerika?
   - Napos, de hiányzik az Eső – mosolygott. Ismerem ezeket a metaforákat. – És milyen London?
   - Esős, de… hiányzik a Nap – mondtam ki, ám még mindig ugyanúgy fájtak a szavak. Tán nem ezeket kellett volna kimondanom. A mai nap a fájdalom összessége lenne? Muszáj ennyi kérdést felhalmoznom magamnak? Mert ezt teszem. Az élet nem is állít elém kérdést. Én egy egyszerű állításból is kérdést tudok tenni, hogy összebonyolítsam az életemet.
   - Még mindig szeret! – ordította bele a telefonba dühösen Louis.
   - Mi olyan rohadt nehéz nektek ebben? – kiabált Niall is.
   - Jó hallani, hogy ennyire hiányzom a fiúknak – ironizáltam elengedve a fülem mellett a két kijelentést. Úgy tudom mellőzni, hogy a kijelentésekből kérdést csináljak, hogy a kijelentést mellőzöm. Ugye?
   - Cassie… mi van vele? – próbálta terelni a témát Harry.
   - A gégemetszést kellett csinálni rajta – suttogtam. Megtöröltem a szemeimet.
   - Sajnálom – tudom, hogy sajnálja, de akkor jobb lenne, ha itt lenne mellettem. – Le kell tennem.
   - Harry – szólítottam meg gyorsan, utoljára. – Igaz? Tényleg szeretsz még?
   - Amíg élek. És te? Te… szeretsz még engem? – suttogta rekedten.
   - Az én szeretetem nem időleges – mosolyogtam.
   - Kurvára hiányzol – ordította el magát Harry. Felnevettem.
   - Köszönöm – mondtam. Meglepett csend támadt a túl oldalon. – Azt, hogy megnevettetsz.
   Hazaértem. Anya és Joe a nappaliban tévéztek még, hisz’ mondhatni korán volt. Harry-t nem szakítottam el a fülemtől, csak hallgattam az egyenletes légzését a vonal túlsó végéről. Fogtam egy papírt és egy tollat és ráírtam anyának mi történt ma a kórházban és a suliban.

Iskola: semmi.
Kórház: gégemetszés.

   Anya a szája elé kapta a kezét, miután elolvasta, Joe pedig megsimította a karomat. A kezemmel mutogattam nekik, hogy jól vagyok, de aludnék, úgyhogy egy Jó éjt kíséretében felmentem.
   - Itt vagy még? – suttogtam a fürdőbe belépve.
   - Igen – köszörülte meg a torkát. – Csak hallgattam, ahogy motoszkálsz.
   - Én pedig a légzésedet hallgattam – mosolyodtam el.
   - Macey… olvastam egy könyvet pár napja. Sokadik esély, ha sztárral jársz és Ő még mindig szeret volt a címe. Elég vastag könyv, de hamar végeztem vele – már most tudtam, hogy sántít a dolog. Harry nem szokott olvasni. Körül belül annyit, mint egy… átlag macska. – Arról szólt, hogy egy fiú és egy lány nagyon közeli barátok voltak, de megszakadt a kapcsolat, amikor a fiú híres énekes lett, de valami csoda folytán ismét találkoztak; egymásba szerettek…
   - Azt hiszem olvastam a könyvet – bólogattam bőszen.
   - Tényleg? – döbbent meg a vonal túlsó végén lévő fiú.
   - Naná. Alap könyv egy lánynak. Bár a vége elég szomorúra sikerült. A lány és a fiú szakítottak, majd a fiú egy bugyuta telefonhívás közepette magyaráz a lánynak valami nem létező könyvről – nevettem fel. – Szomorú, de ez van.
   - Igen, de most itt tartom a kezemben a második részét – sietett saját maga mentségére Harry.
   - Mi a címe? – húztam tovább az agyát.
   - Sokadik esély, ha sztárral jársz és Ő még mindig szeret 2 –mondta gondolkodás nélkül. Felkuncogtam.
   - Na és miről szól?
   - Az első két fejezetet olvastam még csak el – mondta sietősen. – Azt írja, hogy a lány megbocsátott a fiúnak, mert nagyon szereti őt… még mindig, a fiú összes hülyeségével együtt.
   - De mi van, ha a lány fél a fájdalomtól?
   - A fiú megígérte, hogy megvédi mindentől. Ha kell még saját magától is – suttogta. Érzelgős mondat volt, de nagyon édes. – Van benne egy mondat, ami nagyon megtetszett. „Leszel újból a barátnőm?”
   - És mit válaszolt a lány?
   - „Nem akarom megbánni azt, amit most mondok, de szeretlek és most a szívemre kell hallgatnom.”
   - Legyen így – mosolyogtam. – Sok boldogságot nekik.
   - Sok boldogságot nekünk – mondta felüdültebben Harry.
   - Nekünk.