Holnapután hozom az utószót.
Puszi: Alexa L. Wozde xx
♔
(Harry
Styles)
Halvány fogalmam sem volt arról,
hogy miért kell sietnem haza, milyen baj van, de azonnal felhívtam Umát és
közöltem vele, hogy mondjon le egy jó pár (sok) fellépést, majd szóltam a
fiúknak, akik csapot, papot maguk mögött hagyva a szállodai szobánkba rohantak.
Persze ez a mindent maguk mögött
hagyós dolog azt jelentette, hogy Niall hozta Demit, Louis meg Eleanort. Komoly
készségfejlesztési tréningre lesz itt szükségünk.
- Én sem értem miért, de Macey csak
nagyon feldúlt hangon azt mondta… azt mondta baj van – tettem még hozzá miután
elmondtam nekik imént az egész telefonhívást. – Én biztosan megyek, gondoltam
szólok nektek, így fair. Uma lemondta a fellépéseinket nagy kínszenvedések
árán.
- Persze, hogy megyünk – pattantak fel
a fiúk is. Louis-szal együtt pedig Eleanor is felállt.
- Akkor megtennétek, hogy rohadt
gyorsan összepakoltok? – néztem rájuk könyörgően, mert ők még mindig
szétszórtan álltak egyhelyben. Mindenki csatakiáltással vetette bele magát a
pakolásba a saját szobájában. Egyedül én és Demi maradtunk a nappaliban.
- Nem ismerlek annyira, a barátnődet
meg főleg nem, de saját tapasztalatból mondom, hogy bármilyen gond is van,
mindig van rá megoldás – mosolygott, majd egyik kezét a karomra simította.
- Az időre gondolsz? – sóhajtottam
idegesen. Nem tudtam mi lehet Macey-vel.
- Nem. Arra, hogy ha ott vagy neki
ketten minden akadályon átküzditek magatokat. Elvégre szerelmesek vagytok,
igaz?
- Keveset mondjuk egymásnak, de igen
azok vagyunk – bólintottam egyet bizonytalanul.
- A szerelem akkor szerelem, ha szavak
nélkül is tudjátok, hogy még mindig erős – mosolygott biztatólagosán. Ránézett
az órájára és felpattant. – Mennem kell próbálni egy fellépésre – futólagosan
megölelt. – Bemegyek, elköszönök Niall-től – mosolyogott. Tudtam, hogy az
elköszönni Niall-től valóban csak egy elköszönés lesz.
Uma magánrepülőjével mentünk, meghaladva a
fénysebességet, Londonba. Ujjat tördelve, s meglepően csendben telt el az az
egy óra, amíg Los Angelesből Londonba repültünk. Lehetett volna gyorsabban is
persze, ha előbb megkapjuk a leszállási engedélyt.
Van derűsebb oldala is… Uma nem jött
velünk. Ami jó neki is, nekünk is és legfőképpen Macey-nek.
Leszállás után egyből Macey-ék házába
vettük az irányt, de nem nyitott senki ajtót.
- Nem nézzük meg a kórházat? Biztos,
ami biztos – szólalt meg félénken Louis. Nem akartam ezt a tanácsot hallani, de
igaza volt. Biztos, ami biztos. És miután kiderül, hogy nincs Macey-nek semmi
baja megnyugodhatunk.
Fejvesztve rohantunk be a kórházba nem
törődve a padló csúszására figyelmeztető táblákkal.
- Macey Cowell-t keressük –
jelentettem be. A nő kerek szemekkel nézett ránk, majd keresgélni kezdett a
papírok között.
- Nincs ilyen nevű betegünk – felelte
higgadtan, mire egy hatalmas sóhaj szökött ki belőlem.
- Fiúk – kiabált nekünk Simon, mire a
nő csúnyán lepisszegte. – Itt vagyunk – vette halkabbra a formát Simon.
Odamentünk hozzá. Az első, amit megláttam, hogy Macey és Patrick a földön
fekszenek. Patrick Macey-t öleli, aki a karjai között aludt el.
- Mi történt? – suttogta Niall,
megtörve a feszült csendet. Macey anyja és Joe valamint még négy felnőtt rá
kapta a tekintetét, majd visszairányították tekintetüket a kezükre.
- Cassie-nél beindult a szülés –
mondta halkan Simon. Macey barátnője nevére felkapta a fejét, s mikor meglátott
engem felugrott és a nyakamba vetette magát.
- Azt hittem bajod esett – suttogtam a
hajába miközben szorosan öleltem. Úristen mennyire hiányzott a karcsú dereka, a
haja illata, a bőr tapintása.
- Cassie… ugye minden rendben lesz? –
sírta a vállamba. Csak csitítani tudtam. Nem tudtam semmi olyat mondani, amit
be is tudnék tartani.
- Demi Lovato azt üzeni, hogy minden
rendben lesz – rám emelte értetlen tekintetét, ami megmosolyogtatott. – Azt
üzeni, hogy bármi baj is van, mi ketten megoldjuk. Túl leszünk rajta.
- És ehhez Demi Lovato kellett neked? –
mosolyodott el könnyein keresztül. Megráztam a fejemet és szorosan magamhoz
öleltem.
(Macey
Cowell)
Kétségbe voltam esve. És fájtam. Mindenem
fájt. Kívül belül. Fájt a lelkem, a szívem, a tokom; görcs volt a gyomromban.
Elültem a fenekemet; fájt a derekam, a nyakam, a fejem, a karom és a lábaim.
Annyira féltem, hogy elveszítem a
számomra egyik legfontosabb embert. Nem bírnám ki. Egyszerűen nem.
Az érzések a gyomromból a mellkasomba
szálltak; valamint az erő kiment a karjaimból. Úgy simultam Harry-hez, mint
lapok egymáshoz egy füzetben.
- A kismama magát szeretné látni kisasszony
– lépett elém a szülészorvos. A szívem hatalmasat dobbant, majd felálltam és
bementem. Mikor becsukódott mögöttem az ajtó, jöttem rá, hogy Patricket is
magammal kellett volna hoznom.
- Na, mi a helyzet? – fogtam meg
Cassie kezét. Lelkem tiszta verejték volt és még mindig lihegett. Felém
fordította a fejét, s kierőltetett magából egy mosolyt.
- Olyan szép babám van – mosolygott. –
Itt feküdt rajtam – mutatott a mellkasára. – Aztán beletekerték egy fehér
törölközőbe. Elvitték… Hova vitték?
- Megfürdetik, hogy szép és tiszta
legyen. Lehet még egy picit megfigyelik, hogy minden rendben van-e –
mosolyogtam rá.
- Patrick? Itt van Ő is? – pislogott
sűrűn.
- Beküldöm, te pihenj csak – adtam a
kezére egy puszit, majd beküldtem hozzá Patricket.
(Pár
nap múlva)
- Icipici pókfi a vízköpőbe bújt, jött egy
nagy zuhé, és kifújta a fiút. Felderült az ég és kisütött a nap, az icipici
pókfi, megint elszaladt – énekelte Cassie a pici Felicity-nek. A kórházi
ágyon ült; az arca kipirult a boldogságtól. Mellette Patrick ült és babával
játszott. Én és Harry pedig az ágy melletti székeken ültünk.
- Szerintem nagyon szereti a hangom –
mosolygott Cassie, majd megcsókolta Patricket.
Cassie hirtelen átadta nekem a babát,
majd megkért, hogy menjünk ki vele egy kicsit. Gondoltam picit kettesben
akarnak maradni. Kint persze Felicity-t átadtam a nagymamájának. Ott sem
lehetett sokat, mert jött egy ápolónő és elvitte megvizsgálni.
Patrick hirtelen feltépte az ajtót és orvos
után kiabált. Két nővér és egy orvos futott be a kórterembe; Patricket
kizárták. Aztán már csak suhanó alakokat láttam, akik egy hordágyon tolják
Cassie-t a műtő felé. Felpattantam, de az öt fiú visszarántott és erősen
tartották a tagjaimat. Kiabáltam, sírtam, de nem engedtek el.
- Mi történt? – kérdezte Rick
Patricktől.
- Egyszerűen… elkezdett rázkódni a
teste és vér folyt a szájából, majd elhomályosult a tekintete. Majd a füle is
vérezni kezdett.
- Cassie – kiáltott fel az anyja.
Értetlenül néztem rá. Összeszorította a szemeit. – Vérzékeny. Nem szereti
mondani ezt az embereknek, mert fél a reakciójuktól. Szeretett volna úgy élni,
mint bármelyik más fiatal, nem aggódva azzal, hogy mi lesz ha… De mindig ott
volt benne ez.
- És még nekem sem mondta el? –
kérdeztem szomorúan.
- Senkinek sem akarta elmondani. Soha.
Az órák csak teltek; lecsitult minden, kint
is, bent is. Kinyílt az ajtó és mindenki egy emberként ugrott fel.
- Megtettünk mindent, amit tudtunk,
de… Sajnálom – mondta az orvos. Összerogytam, egyenesen a térdeimre, magam elé
bámultam mereven. Körülöttem megszűnt a világ. Nem éreztem semmit. Hirtelen
üresnek éreztem magam. Éreztem, ahogy a könnyeim lefolynak az arcomon szépen
egymás után, de azt már nem, hogy Harry megérintette a vállamat.
Elvesztettem mindent, ami egykor az
enyém volt. Legalábbis a jelentős részét. Bár van családom, fiúm, barátaim, de
az egyetlen olyan személyt veszítettem el, aki mindent tudott rólam, szeretett,
támogatott és aggódott értem. Elveszítettem a nővéremet. Sokkot kaptam. Az
agyam még nem volt hajlandó felfogni, ami velem történt. Ami vele történt.
Miért pont őt kellett elvennie tőlem az Életnek?
- Macey kérlek - rángatott fel Harry.
Magamhoz szorítottam és a dzsekijében fojtottam el a zokogásomat.
- Lehetnék egyedül egy kicsit? – kérdezte
Patrick miután a család nagy része… nem szépíthetek megnézte Cassie-t.
Mindannyian bólintottunk, majd az aulában leültünk. Cassie szülei a temetést
intézték éppen, míg mi a székeken ültünk.
- Szerinted Patrick mit csinál bent? –
kérdezte tőlem Harry. Megvontam a vállamat, majd apró puszit nyomtam az arcára.
- Nem tudom, mit tennék, ha Patrick
helyében lennék. Nyilván a legésszerűbbnek az öngyilkosság tűnne – szomorodott
el -, de persze a fiúk nem hagynának a padlón lenni, de… szív nélkül nem
élhetnék további – ölelt magához. Átkaroltam, de ekkor hirtelen bevillant. Ellöktem
és berohantam. Kérlek ne, kérlek ne, kérlek ne.
Berontottam, de már… elkéstem. A
plafonon lévő ventilátor megállt, arra egy lepedőből készített kötél volt
erősítve, amin… Patrick lógott erőtlenül. Sikítottam egyet, majd a nevét
ordítottam. Lerángattam a földre és próbáltam újraéleszteni. Már vagy hatszor
ütöttem őt mellkasba, mikor a többiek elrángattak tőle. Csak ordítottam, hogy
engedjenek el. Nyugtatót adtak be, én pedig zsibbadtságot éreztem minden
tagomban, majd csak a sötétség volt.
Persze ez a mindent maguk mögött hagyós dolog azt jelentette, hogy Niall hozta Demit, Louis meg Eleanort. Komoly készségfejlesztési tréningre lesz itt szükségünk.
- Én sem értem miért, de Macey csak nagyon feldúlt hangon azt mondta… azt mondta baj van – tettem még hozzá miután elmondtam nekik imént az egész telefonhívást. – Én biztosan megyek, gondoltam szólok nektek, így fair. Uma lemondta a fellépéseinket nagy kínszenvedések árán.
- Persze, hogy megyünk – pattantak fel a fiúk is. Louis-szal együtt pedig Eleanor is felállt.
- Akkor megtennétek, hogy rohadt gyorsan összepakoltok? – néztem rájuk könyörgően, mert ők még mindig szétszórtan álltak egyhelyben. Mindenki csatakiáltással vetette bele magát a pakolásba a saját szobájában. Egyedül én és Demi maradtunk a nappaliban.
- Nem ismerlek annyira, a barátnődet meg főleg nem, de saját tapasztalatból mondom, hogy bármilyen gond is van, mindig van rá megoldás – mosolygott, majd egyik kezét a karomra simította.
- Az időre gondolsz? – sóhajtottam idegesen. Nem tudtam mi lehet Macey-vel.
- Nem. Arra, hogy ha ott vagy neki ketten minden akadályon átküzditek magatokat. Elvégre szerelmesek vagytok, igaz?
- Keveset mondjuk egymásnak, de igen azok vagyunk – bólintottam egyet bizonytalanul.
- A szerelem akkor szerelem, ha szavak nélkül is tudjátok, hogy még mindig erős – mosolygott biztatólagosán. Ránézett az órájára és felpattant. – Mennem kell próbálni egy fellépésre – futólagosan megölelt. – Bemegyek, elköszönök Niall-től – mosolyogott. Tudtam, hogy az elköszönni Niall-től valóban csak egy elköszönés lesz.
Van derűsebb oldala is… Uma nem jött velünk. Ami jó neki is, nekünk is és legfőképpen Macey-nek.
Leszállás után egyből Macey-ék házába vettük az irányt, de nem nyitott senki ajtót.
- Nem nézzük meg a kórházat? Biztos, ami biztos – szólalt meg félénken Louis. Nem akartam ezt a tanácsot hallani, de igaza volt. Biztos, ami biztos. És miután kiderül, hogy nincs Macey-nek semmi baja megnyugodhatunk.
Fejvesztve rohantunk be a kórházba nem törődve a padló csúszására figyelmeztető táblákkal.
- Macey Cowell-t keressük – jelentettem be. A nő kerek szemekkel nézett ránk, majd keresgélni kezdett a papírok között.
- Nincs ilyen nevű betegünk – felelte higgadtan, mire egy hatalmas sóhaj szökött ki belőlem.
- Fiúk – kiabált nekünk Simon, mire a nő csúnyán lepisszegte. – Itt vagyunk – vette halkabbra a formát Simon. Odamentünk hozzá. Az első, amit megláttam, hogy Macey és Patrick a földön fekszenek. Patrick Macey-t öleli, aki a karjai között aludt el.
- Mi történt? – suttogta Niall, megtörve a feszült csendet. Macey anyja és Joe valamint még négy felnőtt rá kapta a tekintetét, majd visszairányították tekintetüket a kezükre.
- Cassie-nél beindult a szülés – mondta halkan Simon. Macey barátnője nevére felkapta a fejét, s mikor meglátott engem felugrott és a nyakamba vetette magát.
- Azt hittem bajod esett – suttogtam a hajába miközben szorosan öleltem. Úristen mennyire hiányzott a karcsú dereka, a haja illata, a bőr tapintása.
- Cassie… ugye minden rendben lesz? – sírta a vállamba. Csak csitítani tudtam. Nem tudtam semmi olyat mondani, amit be is tudnék tartani.
- Demi Lovato azt üzeni, hogy minden rendben lesz – rám emelte értetlen tekintetét, ami megmosolyogtatott. – Azt üzeni, hogy bármi baj is van, mi ketten megoldjuk. Túl leszünk rajta.
- És ehhez Demi Lovato kellett neked? – mosolyodott el könnyein keresztül. Megráztam a fejemet és szorosan magamhoz öleltem.
Annyira féltem, hogy elveszítem a számomra egyik legfontosabb embert. Nem bírnám ki. Egyszerűen nem.
Az érzések a gyomromból a mellkasomba szálltak; valamint az erő kiment a karjaimból. Úgy simultam Harry-hez, mint lapok egymáshoz egy füzetben.
- Na, mi a helyzet? – fogtam meg Cassie kezét. Lelkem tiszta verejték volt és még mindig lihegett. Felém fordította a fejét, s kierőltetett magából egy mosolyt.
- Olyan szép babám van – mosolygott. – Itt feküdt rajtam – mutatott a mellkasára. – Aztán beletekerték egy fehér törölközőbe. Elvitték… Hova vitték?
- Megfürdetik, hogy szép és tiszta legyen. Lehet még egy picit megfigyelik, hogy minden rendben van-e – mosolyogtam rá.
- Patrick? Itt van Ő is? – pislogott sűrűn.
- Beküldöm, te pihenj csak – adtam a kezére egy puszit, majd beküldtem hozzá Patricket.
- Szerintem nagyon szereti a hangom – mosolygott Cassie, majd megcsókolta Patricket.
Cassie hirtelen átadta nekem a babát, majd megkért, hogy menjünk ki vele egy kicsit. Gondoltam picit kettesben akarnak maradni. Kint persze Felicity-t átadtam a nagymamájának. Ott sem lehetett sokat, mert jött egy ápolónő és elvitte megvizsgálni.
- Mi történt? – kérdezte Rick Patricktől.
- Egyszerűen… elkezdett rázkódni a teste és vér folyt a szájából, majd elhomályosult a tekintete. Majd a füle is vérezni kezdett.
- Cassie – kiáltott fel az anyja. Értetlenül néztem rá. Összeszorította a szemeit. – Vérzékeny. Nem szereti mondani ezt az embereknek, mert fél a reakciójuktól. Szeretett volna úgy élni, mint bármelyik más fiatal, nem aggódva azzal, hogy mi lesz ha… De mindig ott volt benne ez.
- És még nekem sem mondta el? – kérdeztem szomorúan.
- Senkinek sem akarta elmondani. Soha.
- Megtettünk mindent, amit tudtunk, de… Sajnálom – mondta az orvos. Összerogytam, egyenesen a térdeimre, magam elé bámultam mereven. Körülöttem megszűnt a világ. Nem éreztem semmit. Hirtelen üresnek éreztem magam. Éreztem, ahogy a könnyeim lefolynak az arcomon szépen egymás után, de azt már nem, hogy Harry megérintette a vállamat.
Elvesztettem mindent, ami egykor az enyém volt. Legalábbis a jelentős részét. Bár van családom, fiúm, barátaim, de az egyetlen olyan személyt veszítettem el, aki mindent tudott rólam, szeretett, támogatott és aggódott értem. Elveszítettem a nővéremet. Sokkot kaptam. Az agyam még nem volt hajlandó felfogni, ami velem történt. Ami vele történt. Miért pont őt kellett elvennie tőlem az Életnek?
- Macey kérlek - rángatott fel Harry. Magamhoz szorítottam és a dzsekijében fojtottam el a zokogásomat.
- Szerinted Patrick mit csinál bent? – kérdezte tőlem Harry. Megvontam a vállamat, majd apró puszit nyomtam az arcára.
- Nem tudom, mit tennék, ha Patrick helyében lennék. Nyilván a legésszerűbbnek az öngyilkosság tűnne – szomorodott el -, de persze a fiúk nem hagynának a padlón lenni, de… szív nélkül nem élhetnék további – ölelt magához. Átkaroltam, de ekkor hirtelen bevillant. Ellöktem és berohantam. Kérlek ne, kérlek ne, kérlek ne.
Berontottam, de már… elkéstem. A plafonon lévő ventilátor megállt, arra egy lepedőből készített kötél volt erősítve, amin… Patrick lógott erőtlenül. Sikítottam egyet, majd a nevét ordítottam. Lerángattam a földre és próbáltam újraéleszteni. Már vagy hatszor ütöttem őt mellkasba, mikor a többiek elrángattak tőle. Csak ordítottam, hogy engedjenek el. Nyugtatót adtak be, én pedig zsibbadtságot éreztem minden tagomban, majd csak a sötétség volt.
Ez a rész úristen! :/ szomorú lett nagyon! :/ de nagyon jól megírtad és, hogy szomorú de még így is nagyon tetszik! :)) ügyes! :))
VálaszTörléspuszi: Viku
ez nagyon jólett én elsírtam magam mkor olvastam sőt még most is könyezek mert mikor olvasom átélem ..! nagyon jólett hamar hozd a kövit mert izgulok.:D.:(
VálaszTörlésPuszii: sacii
Szia!
VálaszTörlésIstenem..... ez a rész :""( teljesen lesokkolt o.O de tényleg. Megsirattál te lány :)
Nem szívesen lennék Macey helyébe az egyszer fix! Egy nap két barátját is elvesztette,ez olyan szomorú :(( Ráadsásul Patrick öngyilkos lett:OO :'(
Viszont az megnyugvás volt,hogy nem Macey-nek esett baja. Olyan jó,hogy Demi is benne volt *-*
Hihetetlen,hogy véget ért ez a történet. Vagyis az Utószó hátra maradt,amit már nagyon várok :)
Puszi :)
Kedves Alexa L. Wozde!
VálaszTörlésOké, most másodjára kezdek neki a véleményírásnak, mert véletlen egy másik oldal nyílt meg ezen a lapon. És olyan őszinte véleményt írtam, szívből szólót, hogy meglepődnél, mert olyat még sose olvastál tőlem.
Szóval, most újból neki kezdek.
Először is, úgy érzem ehhez feltétlenül írnom kell!!! Tudom, hogy nagyon, de nagyon régen írtam, és talán hiányoltad, talán nem a véleményeim, de most minden elmaradott hozzászólást megkapsz. ;)
Ugye tudod, hogy majdnem megríkattál? Mondom MAJDNEM! Olvasom a 80. fejezetet, és mire a végére érek, a könnyek szúrják a szemem. Azt hittem elbőgöm magam. Mostanában valamiért nagyon érzékeny vagyok. Istenem, tényleg nem tudom mit mondjak... őszintén szólva most elbasztam a saját kedvem, hogy ezt a 80.-at elolvastam. Olyan szomorú, és annyi rossz dolog eszembe jutott, ami velem történt... Na mindegy, inkább nem kezdek bele a mesélésbe. :')
Amúgy... Te nagyon tehetséges vagy. Egy nap még híres leszel, ráadásul: Alexa L. Wozde néven! És mikor meghallom ezt a nevet, akkor büszkén fogom kijelenteni, hogy Én beszéltem velem, hogy Én olvasója volt a bloggeren, és hogy felvettem vele a kapcsolatot. És hogy elképesztően büszke vagyok rá. Tudod... mindig mikor meglátom, hogy új rész került föl, elmosolyodok, és alig várom, hogy elolvassam. Mivel Te vagy az egyik kedvencem.<3
Remélem még hallok rólad. És tényleg örülök, hogy "megismertelek"
Puszillak, IMÁDLAK,
Liraa *-*
Kedves Liraa!
TörlésKéptelen vagyok nem válaszolni rá. Így itt vagyok. Tény, hogy hiányolom a kommentjeidet, de az egyetlen ember, aki ilyen témában nem ítélkezhet, az én vagyok. Nekem sincsen időm kommentárokat írni, csak nagyon ritkán. :S
Szóval lényegre térek. Sajnálom, hogy feltéptem ezeket a régi emlékeket, de így éreztem le kell írnom ezt. Ki kell ezt írnom magamból, mert engem is már emésztett belülről rengeteg dolog.
Nagyon meglepő és kedves, hogy úgy gondolod sokra viszem még. Én ugyanezt gondolom rólad. Mindketten ismerjük a másikat, beszéltünk egymással és lássuk be van egy jó pár közös témánk. Sőt, mindketten őrültek vagyunk, ami szintén közös pont, ugyebár. Nagyon jól esik, hogy hiszel bennem. Köszönöm.
Puszi és imádlak: Alexa L. Wozde xx
Nagyon szomorú rész lett. Remélem Macey és Harry kapcsolata boldogan folytatódik. Olyankár, hogy vége a bloggnak pedig úúgy imádom. <3 Kár, hogy ilyen szomorú a vége (eddig) Amilyen hamar csak tudod hozd a kövit.
VálaszTörlésBogi
Szent szar...szabályosan bőgtem...jézusom...ez bazi ...szóval kikúrt jó rész lett....szeretem ahokat a részeket amikben emberek halnak meg - nem félreérteni.. - de..azta..meg tudod lepni az embert. :D
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésEddig mindig csak rövid kommenteket írtam... Oké, ez se lesz túl hosszú. Nagyon szerettem a blogodat. Megfogott. Mindig kértem hogy nézz el az én blogomba is, mert mindig id érdekel/érdekelt a véleményed, de nem kommenteltél. Nem baj. És nehogy azt hidd, hogy csak azért jövök ide olvasni, hogy a saját blogomat reklámozzam! A történet érdekel. Régebben minden kommentre írtál választ, ezt miért hagytad abba?
Sok sikert neked a továbbiakban is! <3